zhaoman

Sokszor nem értik a magyarországi ismerőseim, miért nem főzök gyakrabban. Sokszor egy egész hét telik el két főzés között.

Az indok egyszerű! Sokkal egyszerűbb és olcsóbb venni. Az utcán! Ez a másik pont, amit nem értenek az ismerőseim. Miért vásárolok az utcai kifőzdékben?

Az utcai kifőzde alatt nem egy józsefvárosi piacos kifőzdét kell elképzelni!

Az éttermekben a pult van legkívűl, sokszor közvetlenül az utca mellett. (Külön járda nincs! Kivéve a nagyobb városok belső kerületeit!). Ez a pult egyben a konyha is! Minden a szemünk előtt készül! Lehet, hogy vannak higiéniailag kifogásolható dolgok, de ha nem tetszik, akkor nem megyünk be! Nem dugják el előlünk az ételeket és elkészítésük módját!

A konhyai berendezések legtöbbje rozsdamentes acélből készült! Ebből a szempontból nem érheti kifogás a konyhákat!



A pult mellett elhaladva érkezünk a (gyakran) légkondícionált étkező részbe! Ha nincs légkondi, akkor ventilátorok biztosítják a hűs környezetet!

Az alábbiakban egy közeli kifőzdében törtébő étkezést írok le.

Az étekző részben az asztalok meg vannak számozva. A rendelésünket az asztalon lévő papírtömbbe fűzött menüben kell leírni. Amint kiválasztottuk az ételeket, egy eladő elviszi a papítömb legfelső lapját (amin a rendelésünk szerepel). Amíg megkapjuk az ételünket, addig ihatunk  az előre elkészíett teából és/vagy szójatejből. Ezekért nem kell fizetni, és korlátlanul fogyaszthatjuk.

A rendelésünk első elemével visszahozzák a papírt, amin leadtuk a rendelésünket. Az újabb ételek érkezésekor az egyes tételeket kipipálják, majd az utolsó étel felszolgálásakor a papírt lefordítják, ezzel jelezve (maguknak), hogy az asztalunkkal már nem kell foglalkozni. Természetesen, ha jelezzük, akkor ismét jönnek, és felveszik az újabb rendelést!

Ebben az étteremben az étkézéshez kanalat és pálcikát lehet használni. Mindegyiket magunknak kell az asztalunkhoz hozni egy erre kijelölt helyről. Ugyanitt kis tálkák is vannak, amelyekben magunknak keverhetünk öntetet. (szójaszószok, különféle ecetek, csipős szószok, fokhagyma, erőspaprika, stb.) Bár az étterem tiszta, én mégsem az elmosható, hanem az eldobató eszközök melett döntöttem. Ennek az az oka, hogy az evőeszközök ugyan el vannak mosva, de látszik, hogy használtak.

Az ételeket kis tálkákban szolgálják fel. Ha nemehető dologgal találkozunk (pl.: csont), akkor azt tegyük nyugodtan az asztalra, senki nem fog ránkszólni. Én az üres tálkákba szoktam tenni. Erről  nem tudok leszokni!

Ha az asztalunkon nincs szalvéta, akkor vegyük el a szomszédos asztalról. Ha ott ülnek, akkor a szószok mellett találunk bontatlan szalvéta csomagot.

Az étkezés befejezését jelezhetjük a pálcikák egymás mellé helyezésével. Általában a tányér jöbb oldalán szokták elhelyezni a pálcikákat, de ez nem feltétlenül szükséges. Bárhogy hagyhatjuk! Ha rizst eszünk, akkor soha ne állítsuk a rizsbe a pálcikánkat, mert az azt jelenti, hogy nem ízlik az étel!

Távozáskor a kasszához visszük a paírunkat és fizetünk.

A TheItalianJob szerzői mindig érdekes ötletekkel rukkolnak elő. Ezúttal blog-karnevál szervezésbe fogtak.

A blogkarnevál egy esemény, amelynek keretében rendszeresen - minden alkalommal egy kijelölt témában - megszületik egy bejegyzés, ami elsősorban az abban a körben született bejegyzésekre mutató linkeket tartalmazza.

A magyar blogszféra leglelkesebb és legelső karnevalistája NCurse, aki  az orvos blogokat szemlézi (magyarul, angolul). A újabb karnevál témája  Az étkezés rendje különböző tájakon. "Bármilyen bejegyzés, vagy cikk, ami az ételek sorrendjéről, fogyasztási szokásairól szól, belefér."

A részletekről az TheItalianJob blogon olvashatsz!

Ismét moziban jártam. Ezúttal kevésbé populáris alkotást néztem meg, de ezúttal sem csalódtam. Gyakorlatilag minden film élmény. Egyre többet értek meg belőlük. Mind a nyelvi, mind a kulturális részből.

A tavalyi tajpeji Arany Ló-díjátadáson (tajvani filmszemle) a nemzetközi kritikusok díját elnyert What On Earth Have I Done Wrong?! című filmet néztem meg. 

情非得已之生存之道
qing2 fei1 de2 yi3 zhi1 sheng1 cun2 zhi1 dao4 
What on Earth Have I Done Wrong?!
rendező: Niu Chengze

Azt hiszem, Magyarországon az ilyen típusú filmet hívjuk művészfilmnek. Alacsony költségvetés, "alternatív" történet, viszonylagos szakmai siker. A különbség talán annyi, hogy az egyetemi és egyéb bemutatókon nem a tarisznyás bölcsészfiúk és bölcsészlányok vannak többségben. Láttam egy-két videót, ahol számos rajongó sikítozva fejezte ki tetszését a rendezőnek. (Azért nem kell utcai demonstrációra gondolni!)

A film ál-áldokumentumfilm (mockumentary) féleség próbál lenni. A történet szerint egy tajvani tévéfilm-rendező támogatást kap az államtól egy "nagyjátékfilm" elkészítésre, majd ezt a pénzt felhasználva egy áldokomentumfilmet készítenek, ahol is görbe tükröt tartanak a tajvani média és politikai elit elé. A költségvetésbe csak lassan csordogál az appanázs, ezért újabb befektetőket kell kereseni, akik nem ritkán az éjszakai élet kétes elemei közül kerülnek ki. Az utúbb említett illetők pénztárcájához lokálokon és konzumlányokon keresztül vezet az út.



Közben a rendező magánélete is válságba kerül (illetve mr a történet elején is abban van). Majd jön a vég, amely... nem lövöm le a poént.


További érdekesség, hogy a film szereplőinek nagy résza önmagát alakítja, azaz a rendező és a stábja önmagát játsza, a rendező filmbeli édesanyja is "igazi". A filmbeli barátnőnek azonban csak a szerepe valós, személyét már színész játsza.

fiú                                         lány



Az egyik legtöbbet reklámozott jelenet (amikor a rendező túrja az orrát ) is valós. Próbáltak csőbehúzni egy igazi kerületi ügyészt, de végül nem sikerült.


A filmben rengetek cameo  (népszerű, közismert színészek, művészek, poltikusok rövid felbukkanása) fordul elő. Ezek azonban főleg a tajvaniak számára jelentenek aha-élményt. A külföldi nézőnek általában fogalma sincs, hogy például az egyik jelenetben az egyik legjobban körözött - azóta már az Egyesült Államokban bujkáló- tajvani bünöző látható.

A filmet a Tajvan iránt érdeklődőknek és a mozifanatikusoknak ajánlom. Randira, péntek esti mozinak nem a legjobb választás.

Megérkeztünk Tagbilaranba (csütörtök reggel). A kikötőben először érvényesítettük a retúr jegyünk visszaútját, hétfő délelőttre foglaltunk helyet.

A következő feladat, eljutni a Loboc melletti Nuts Huts nevű helyre. A tulajjal folytatott levelezés alapján a legegyszerűbb taxival menni. Ez kb 600 peso. Mae (Cebu ban találkoztunk vele) azonban azt mondta, sokkal olcsóbban is utazhatunk. Az ő javaslatát fogadtuk el. Nem siettünk, és sokkal izgalmasabbnak ígérkezett.

Tagbilaran kikötőjéből taxival vagy triciklivel mehetünk tovább. A taxi (viszonylag) drága, ezért a tricikli mellett döntöttünk.

Nem biztos, hogy a tricikli a legjobb kifejezés arra a járműre, amellyel uzatunk. Egy motorkerékpár mellé egy oldalkocsi van szerelve, és az egészre egy kabin-szerűség van építve. A vezetőt a egy  vékony fal választja el az utastéről. A vezető mögött is lehet ülni, aZ itteni utas általában oldal fordulva ül, nem pedig szabályosan.

A kabin mögött van egy csomagtartó, amelyben kényelmesen elfér egy nagyobb hátizsák. A vezető eléggé közdött a kormánnyal. Az alábbi videó talán visszaadja egy kicsit a hangulatot.

A Fülöp-szigetek keresztény többségű ország, ez olyan apróságokban is megjelenik, mint a triciklik hátulján lévő vallásos szövegek: "God saves us!", "In God we trust!", stb.

Amint kilépünk a kikötőből rengeteg tricikli és taxisofőr fog megrohanni. Mondjuk, hogy a belvárosba (city) megyünk, és alkudjunk bátran. Triciklivel 15-20 pesoért el lehet jutni a paichoz fejenként Ha ennél drágább, akkor ne is foglalkozzunk velük. A triciklik sorban  állnak, de ez nem jelenti azt, hogy a legelsővel kellene menni. Bátran válasszuk ki a huszonharmadikat. Miután megegyeztünk a sofőrök eltolják a többi triciklit, és a mi beszállhatunk az általunk kiválasztottba.

Ne számítsunk hosszú útra! Kb 5-10 perc múlva már meg is érkezünk a belvárosba (city, market). Itt van egy kisebb szupermarket. A bejáratnál fémdetektprral átvizsgálják a poggyászt, a nagyobb táskákat pedig kötelezően le kell adni a csomagmegörzőben (ingyenes!).

A belvárosban keressünk egy jeepney-t, ami elvisz minket a szomszédos Dao településen található buszállomáshoz. Elég ha annyit mondunk, hogy a Terminálhoz akarunk eljutni. Ezt mindenki érteni fogja. (6 peso/fő)

A Terminál, azaz a buszállomás nem túl nagy. Van itt egy bevásárlőközpont, ami nagyobb, mint a Szolnok Pláza, de azért kisebb, mint a Westend parkolója.

Az állomásról buszok és minibuszok is indulnak. A buszokon nincs légkondi. Mi a minibuszok mellett döntöttünk. 80 peso/fő. A minibuszok általában Toyota vagy Mitsubishi (L300) kisbuszok, a sofőr mögött 3 sor üléssel. Amikor ketten beszálltunk, akkor voltunk tizen utasok. De még nem indultunk, ugyanis a sofőr félig üresen nem indul el. Jött egy anya a kislányával. Ők is beszálltak. Ekkor már 12-en voltunk utasok. De még midnig  nem indultunk. Összesen 14 utast préseltek be a kocsiba, ami nem kis teljesítmény! Persze az itteni emberek kicsit kisebbek, mint az átlagos, "egészéges" magyarok.

A "Loboc" (ezen település mellett van a hely, ahova mentünk) és a "boat" (hajó) szavak elegendőek bizonyultak az uticélunk kifejezéséshez. Mi ebben nem voltunk annyira biztosak, de a sofőr határozottan állította, hogy minden ok.

Egyszercsak (kb 45 perc utazás után) megálltunk egy romos múzeum mellett, és mondták, hogy szálljunk ki. Egy folyó mellett voltunk, és hajókat is láttunk, így megnyugodtunk. Az út mellett állt két hölgy, akiknek elmondtuk, hogy a Nuts Huts nevű helyre szeretnénk  menni hajóval.  Mondták, hogy minden oké, 300 peso/fő. Ezt meglehetősen soknak találtuk. Azt mondták, higy nincs olcsóbb megoldás, de ebben az árban étel és szórkoztatás is benne van! Étel? Ok. Szórakoztatás? Ezt nem igazán akartuk, de csak a teljes csomagot lehetett megvenni. Mivel ebédidő volt, ezért belementünk. 1200 Forint, utazunk, eszünk és szórakozunk. Nem olyan rossz üzlet. Átkelltünk egy elég ramaty állapotban lévő hídon, majd igénybe vettük a kikötő melletti a mellékhelyiséget.

Mindig ledöbbenek, amikor egy ilyen remek nyilvános wc-re bukkanok. Tajvanon már megszoktam, hogy a legeldugottabb helyeken is kifogástalan tisztaságú és állapotú ingyenes wc-re lehet találni. Nos, ez előfordul a Fülöp-szigeteken is. Sok magyar étterem megirigyelhetné! Tisztaság! Amikor beléptem, akkor egy hölgy volt benn, akiről azt hittem, hogy takarító. Ez részben igaz is. Azonban nem csak annyi a munkája, hogy takarít, hanem, hogy miután a vendégek kezet mostak, ezután ő letörli a pultot (!). Elképesztő! (Mondjuk, ha úgy oldanák meg a szappantartó, illetve a kézszárítő elhelyezését, hogy azok ne a pultra csöpögjenek, akkor nem kellene a hölgynek ezzel is foglalkozni. De ez már egy másik kérdés.)

A hajó is telesen meglepett. Egy úszó, fedett teraszt képzeljünk el, amit egy motoros csónak tol maga előtt.

A fedélzeten korlátlan fogyasztás lehetséges az ételekből, illetve fejenként egy üveg üdítő.

Kb 20 perc után elindultunk a folyón. Ekkor derült ki, hogy a szórakoztatás azt jelenti, hogy egy hölgy gitározik, míg egy másik énekel. A szolgáltatás értékéből sokat levon, hogy olyan - már unásig hallgatott - számokat énekeltek, mint a "Killing me softly", és hát nem volt olyan szerencsénk, hogy a helyi Megasztár leendő győztese énekeljen a hajónkon. A hang karcos volt, de nem a rúzsamagdis értelemeben.


A környezet azonban gyönyörű volt. Egyszerűen fantasztikus. Mindehol csupa zöld.



Kb. tíz perc után megálltunk egy stégnél, ahol népviseletbe öltözött emberek vártak. A hajó kikötött, ők pedig elkezdtek énekelni. Az utasok közül minden csoport legalább egy tagja fényképezett, videózott. Rá kellett döbbennünk, hogy egy ilyen eldugottnak hitt paradicsomban is az üzlet az úr. A stégekre elég feltűnő helyen adomány doboz van kitéve, amelybe illik pénzt helyezni. Kb 10-15 hajót láttunk még a kikötőben. Ezek naponta többször is megteszik a kb. 50 perces utat. Ebből kiindulva nem kereshetnek rosszul az énekléssel, természesen mindez helyi viszonylatra értem. Jó kereset(kiegészítés).

A műsor kb. 10 percig tart. Ezután a hajó folytatja útját. Egy másik stégnél énekeltek és táncoltak. Először tradícionális tánc, majd  az irónia felé kacsintva két lány ritmikus sportgimnasztikát mutatott be.





A kedvencem ezután következett. Két kiskölök táncolt valami egészen elképesztő módon! Nem lehetett nem mosolyogni! (Kezdő egyetemista koromban, egy-két feles után én is képes voltam ilyen csípőmozgásra. :)

Elhaladtunk Nuts Huts mellett. Csak egy táblát láttunk, épületeket nem. Ez megnyugtatott, mert ezek szerint tényleg a dzsungelben van! Úgy terveztem, hogy amikor jövünk visszafelé, akkor megkérjük a kormányost, hogy kössünk ki. Tíz perc múlva elértünk egy vízeséshez részhez. Itt is fényképeztünk, majd irány vissza. Kisebb vitába keverredtem a hajó személyzetével, mert nem akartak kikötni, mondván, hogy nekik ott azt tilos. Mondom, direkt őgy vettük a jegyünket, hogy ott kiszállunk. Nos, ez nem lehetséges. Nem akartam veszekedni. Végül is ráértünk.

Egész úton láttunk a folyó partján heverésző gyerekeket. Amikor feltűnt a hajó, akkor vízbeugrottak (sokszor a folyó fölé nyúló pálmfákról), és felkapaszkodtak a hajóra. A fedélzetre nem jöttek fel, csak annak peremén mentek körbe. Némely utas a kezükbe nyomott néhány pesot.



Ezután a vízbe ugrottak, és vártak a visszafelé menő hajóra. Tulajdonképpen ez is szerves része a programnak. Amikor egy hídhoz értünk, akkor a hajó lelassított, hogy mindenki elővehesse a kameráját, és lefényképezhesse, amint a hídról két kiskölök páros ugrógyakorlatot mutat be. (Mondanom sem kell, hogy ezután ők is felkapaszkodtak a hajóra.)                   
Az egész út kb. 50-60 percig tarott. Mint utólag kiderült, Bohol-sziget ez az egyik látványossága, a legtöbb túra érini a "Loboc Floating Restaurant"-okat.

Visszamentünk a folyó túlpartjára, és elindultunk gyalog, mert sehol nem láttunk ladikokat, amelyeket ki lehett volna bérelni. Úgy saccoltuk, hogy ha nem találunk ladikot, akkor gyalog megyünk. Annyira nincs messze (3-4 km).

Végül is útközben van egy  hely az út mellett, ahol hajót lehet bérelni. 100 peso/fő, és elvisznek Nuts Huts-hoz. Miután beszálltunk, beraktak egy zsák krumplit és két kartondobozt is. Egy fuvarral megoldották tehát Nuts Huts napi utánpótlását is. Kb 10 perc kellemes hajózás után, megérkeztünk.

Tajpeiből Manilába és Cebuba lehet repülni. A legegyszerűbb és legolcsóbb a Taipei-Cebu utazás a Cebu Pacific Air-rel. Ez a Fülöp-szigetek legnagyobb légitársasága. Fapados társaságról van szó, hasonlóan működik, mint a WizzAir, Ryanair, stb. 2008 júliusától kezdik el üzemeltetni a Kaohsiung-Cebu járatot.

Fapados céghez méltóan elég lehetetlen időpotban repültünk. Este 11-kor indultunk, és hajnali fél kettőkor érkeztünk meg. A Fülöp-szigetek és Tajvan között nincs időeltolódás, így ezzel nem volt gondunk. Úgy terveztük, hogy a reptéren, egyéb helyen eltöltünk pár órát, majd reggel a 8 órás komppal megyünk tovább Tagbilaranba.

A reptére érkezési részén nincsennek padok! Ezen kicsit meglepődtünk, de sebaj. Nyitva volt (hajnali kettőkor!) egy információs pult, ott javasoltak egy éjjal-nappali gyorsbüfét. A pultos lány azt mondta, hogy a taxi körülbelül 100 peso-ba kerül. (Az átváltási arány kb 3,8. A legegyszerűbb, ha a peso-ban megadott árakat megszorozzátok néggyel.)

Mivel Tajpejben nem volt nagyon meleg, ezért farmer, póló, dzseki kombinációban indultam útnak. Cebuban hajnali kettőkor ez nem volt megfelelő öltözet. Bőven 20 fok felett volt a hőmérséklet, és nagyon párás volt a levegő. Olyan érzésem volt, mint amikor először érkeztem Tajvanra, fojtogatott a meleg.

A taxisnak megmutattuk a cetlit, amit a pultos lánytól kaptunk és elindult. Kérdeztem , mennyi? Mondta, hogy 200 peso. Mondom, ok, de kapcsolja be a taxiórát. Úgy tett, mintha nem nem hallaná. Mondom, kapcsolja be. Erre azt felelte, 100 peso. Mondom, rendben van. A taxiórák bekapcsolására több Cebuban élő magyar is felhívta a figyelmem az előzetes levelezés során. (Ezúton is köszönöm a segítségüket.) Ha először jársz a Fülöp-szigeteken, akkor mindig kapcsoltasd be a taxiórát. Vagy pedig alkudozz, kőkeményen! Rengeteg a taxis, ha az egyik nem visz el, akkor majd a másik.

Nem sokat láttunk a városból. Annyi feltűnt, hogy nincsennek nagy épületek, és sok a nem túl jó állapotban lévő ház. Megérkeztünk a büfébe, semmi különös. Nyitott terasz, sült krumpli, rántott dolgok, saslik szerűség, kóla. Itt vártuk meg a reggel hat órát. Folyamatosan voltak vendégek, nagyon sokan dohányoztak. Időközben befutott a reptéren már látott latinokból álló csapat. Őket is ideirányította a recepciós. Lehet, hogy jutalékot kap?

Mikor kivilágosodott, érdekes járművekre lettünk figyelmesek.



Az utazásra készülés során olvastam a jeepneykről (dzsipni), azaz az iránytaxikról. Ezek általában meghatározhatatlan korú járművek, hátul nyitottak, két oldalt vannak benne ülések. Bizonyos viszonylatok között közlekednek. Bárhol le lehet őket inteni, illetve bárhol le lehet szállni. Egy út (a városon belül) 6 peso!!! Nagyon olcsó. Nincs is "rendes" tömegközlekedés.

Ha nem kapunk a büfében segítséget, akkor nem jutottunk volna el a kikötőbe. Egy pincérlány elmagyarázta, hogy a büfé előtt leintünk egy Jeepneyt, mondjuk, hogy "A Hídhoz" akarunk menni, ha arra megy a jeepney, akkor felszállunk. A hídnál leszállunk, majd ott egy másik, egy bevásárló központhoz menő Jeeneyre szállunk, majd ott keresünk egy másikat, amely a kikötőbe megy. Nagyon izgalmas volt. Hátizsák, ismeretlen környék, sürgető idő (a komphoz időben oda kellett érni). Tisztára, mint a Amazing Race című műsorban.

A jeepneyn nem kell egyből fizetni, amikor felszállunk. Helyezkedjünk el, majd vagyük elő a pénzt, és adjuk oda a hátsó ajtónál álló személynek. Ugyanis a jeepneyk személyzete két fő. Egy a sofőr, és egy az "utaskísárő", ez utóbbi ritkán ül, általában az ajtóban áll, csak a könyökével kapaszkodik, és terelgeti az utasokat. Ha középen ülünk, akkor adjuk oda nyugodtan a pénzt a szomszédunknak, ők majd eljuttatják a vezetőhöz, vagy az utaskísérőhöz.

Az utolsó jeepneyn megismerkedtünk egy helyi lánnyal, aki jól beszélt angolul, kiderült, hogy ő is Tagbilaranba utazik komppal. Sokat segített. Nélküle is eljutottunk volna az uticélunkhoz, de sokat segített, hogy egy ember megválaszolta az összes kérdésünket.

Több komp is közlekedik Cebuból Tagbilaranba. A legegyszerűbb, ha gyorskomppal megyünk. A sima 6, míg a gyorskomp 2,5 óra alatt ár át. Több cég is közlekedik. Olcsóbb retúrjegyet venni. 500-800 peso a retúrjegy. A sima 400-600. A jegy megvétele után külön sorba kell állni, hogy kifizessük a kikötői díjat! Ezt nagyon logikátlannak tartom. Miért nem építik be a jegy árába? A visszaútra ugyan kifizettük a jegyet, de ez még csak egy sima jegy. A túlparton ismét sorba kell állni, és le kell fixálni, mikor akarunk visszajönni.

Poggyász-átvilágítás után még épp elcsíptük a kompot. Kétszintes hajóról van szó, az alső, légkondis fedélzeten ültünk. Kétszer négy ülés volt egy sorban. Körülbelül a  repülő másodosztályához hasonló a komfortérzet. A hajó elég gyorsan ment, de semmi különösebbet nem éreztünk. Az óceán csaa kicsit dobálta a hajót, a gyomrunk bírta.