zhaoman

Éveken keresztúl fekete bőrcípőt hordtam. Gimnáziumban - főleg a  minden ruhám fekete-korszakom alatt - le sem lehetett rólam vakarni a bőrcipőt. Ez részben annak is köszönhető, hogy szülői ellenzés miatt nem lehetett Martens bakancsom.

Az egyetemen már lazultam, nyáron már hordtam rövid nadrágot, és hozzá parafatalpú szandált. Szigorúan zokni nélkül!

Ezután következett Tajvan. Természetesen hoztam magammal egy pár fekete bőrcipőt, de 40 fok melegben, és 80 százalékos páratartalom mellett nem lehetett hordani. Maradt a szandál. (Jóminőségű, nem bebüdösödő szandál!)

Ahogy telt az idő, úgy tértem át a papucsra. Főleg Dél-Tajvanon nagyon sokan járnak papucsban. Először furcsállottam, de ma már én is gyakran hordom. Tajvanon vettem először a lábamra olyan papucsot, amelyben a lábujjak között van egy pöcök (a.k.a. cosmo-papucs). Elég fura volt, de mára megszoktam.

Tavaly lecseréltem a ruhatáram egy részét, beszereztem néhány klassz pólót, és egy Converse cipőt. Itt minden diáknak van ilyen. Sőt, láttam már, hogy öltönyhöz is vesznek fel ilyet. (Én ezt soha nem tenném! Előbb vágnák le a lábam, mint sem hogy...)




 

Amikor a nyáron hazamentem, akkor mindenki azza zrikált, hogy miért járok tornacipőben? Miért van rajtam dorkó? (Mi az a dorkó? Hogy nézett ki?) Otthon nem sokan hordják.

Itt bezzeg a világ minden színében lehet kapni. A rózsaszíntől kezdve, a sárgán át, egészen a liláig. Mindez hímzett verzióban is kapható. Van magasított szárú, sőt, papucs-féleség is. Ezeket még nem hordom, bár egy pár piros cipő vásárlásásn már elgondolkodtam.

Egy év után, ismét kellett vennem egy párat, mert az előzőnek már levált a talpa. Nem is  volt kérdés, hogy milyen cipőt veszek. Ugyanolyat!

Amadóéknál jártam és a szomszédok is látogatóban voltak.  Voltak olyan bátrak, hogy kezembe adták a csemetéjüket. Az apuka orosz, az anyuka tajvani.



A képen nem látszi, de félve fogtam meg! Más kisbabáját karba venni mindig félelmetes!

Újabb lépést tettem a világhírnévhez vezető úton. Szerepeltem már tajvani reklámfilmben, magyar rádió-műsorban, az [origo] IWIW-vel a világ körül rovatában, az Index több blogja is említett, és volt már címoldalas blogbejegyzésem is.

Na de, most olyan jött, ami még nem volt!

Hála Nándi lelkes válogató munkájának az Indafotó-nál, és Norbert barátom éles szemének, itt egy újabb lépés! Fényképpel szerepelek az Index címlapon! (A képek a miteszek fotó-gyűjteményemből származnak.)



Reszkess hálivúd! Jövök!

Már egy ideje érlelődött bennem ez a bejegyzés, de mindig lebeszéltem magam a megírásáról.

Magyarországon négy évet éltem egyetemi kollégiumban, Tajvanon egyet. Most már második éve élek albérletben. Szerettem a kollégiumokat, de egy idő után meguntam. 25 fölött nem tudom elképzelni, hogy többágyas szobában lakjak.

Kaohsiungban egy panamai és egy tajvani sráccal alktam egy szobában. A  blog kezdeti bejegyzéseiben többször írtam róluk. Amadó azóta is a legjobb itteni barátom. Már nem lakunk egytt, de gyakran találkozunk.

Jelenleg két paraguayi sráccal élek egy albérletben. Őket is még Kaohsiungból ismerem.
Kezdetben nem volt semmi probléma az együttéléssel. Mindenkinek megvan a saját szobája, két fürdőszoba, közös konyha, nappali és terasz.

Az egyik fürdőszobát csak Dante használja, a másikat megosztjuk José-val. Itt kezdődnek a bajok.

Tajvanon a wc-k többségében nem lehet beledobni a használt papírt a csészébe, hanem egy szatyorral, zsákkal kibélelt vödörbe kell dobni. Ez azonban megtelik és le kel vinni a szemétbe. A lakótársam nem igazán jeleskedik ezen tevékenyésg végzésében.

Másrészt a konyhai szemetest hárman használjuk, de a legtöbbször én viszem le. Sokszor Dante-t is zavarja, ezért ha már két zsák s megtelt, akkor ő viszi le. José-ra kifejezetten rá kell szólni!

A csapvizet nem lehet meginni. Az épület ellőtt több vízkút is van, onnan szoktunk hozni két húszliteres kannával. Próbáljuk tartani, hogy rotációs alapon menjünk le vízért, de nem  mindig sikerül. A szemetet lehet halmozni a konyhában, de vízre szükség van. Ezért ha elfogy és szomjas vagyok, akkor lemegyek.

A számlák befizetését úgy oldjuk meg, hogy kitesszük az asztalra a számlát, mindenki ráteszi a saját részét. Aki utolsóként teszi oda a pénzt, az fizeti be a számlát! Ez hatásos!

Kitérhetnék még arra, hogy esténként sose kapcsolják le a nappaliban, a konyhában, a teraszon a villanyt. Igaz, hogy csak én lakok a földszinten. Lefekvéskor én le is kapcsolok mindent. De ha éjszaka lejön valamelyikük inni, stb. akkor tuti, hogy legalább egy lámpa égvemarad. Grrr!

Na most kidühöngtem magam.

Érdekességként - csak, hogy ne legyek túl negatív - megemlítem, hogy a latin-amerikaik a fürdéshez szappant használnak. Mármint hagyományosat. Én évek óta folyékony tusfürdőt használok. Azonban a latinok (a fiúk biztosan) egytől-egyig szappant!

Pénteken a hétvégi gyömölcsadag vásárlásakor, amikor megláttam az ananászt, akkor hirtelen felindulásomban eldöntöttem, hogy ananászos csirkét fogok készíteni. Nemcsak az ételbe akartam ananászt  tenni, hanem abban is akartam tálalni. Ezért modntam az eladónak, hogy ne pucolja meg, hanem csak vágja ketté. Ezt nem nagyon értette, ugyanis a szokásos procedúra a következő: kiválasztom, kifizetem, odaadom, meghámozzák, hosszában nyolcfelé vágják, majd szeletelik. Ettől csak kismértékben szokás eltérni, azonban a pucolásig mindenképpen el szoktak jutni.

Kisebb szóváltás után sikerült megegyeznünk, hogy levágja egy kicsit (!) az alját, majd félbevágja. Ezután felenkét zacskóba akarta tenni, majd szatyorba. Nehezen meggyőztem, hogy elég lesz egy szatyor. Távozáskor még megkérdezte, hogy szakács vagyok-e? :)

A recept alapját itt találtam, kicsit módosítottam. Végül a következőképpen készült el.

Hozzávalók:
csirkemellfilé
liszt, olaj
só, őrölt fehér bors
1-2 fej ananász
citromlé
fehérbor
kristálycukor
rizs

Elkészítés:
A csirkemellett felkockáztam, majd lisztben megforgattam, kevés olajban "majdnem készre" sütöttem. Közben enyhén sóztam és borsoztam.

Feltettem egy a rizst főni, majd a félbevágott ananászt kibeleztem, és a belsejét felkockáztam. Figyeljünk arra, hogy ne legyen túlságosan vékony a héj, hiszen később ebből fogunk enni! Még egy tanács: ne vágjuk le az ananász alját! Még egy kicsit se! Sokkal jobban tartja a formáját, ha csak - hosszában - félbevágjuk. A tetején lévő leveleket nem kell levágni, azt is vágjuk félbe, jól néz ki a tálalásnál!

Az ananász belezés, szeletelés közben ereszt egy kevés levet, ezt gyűjtsök össze, majd keverjük össze egy kevés citromlével. (Két csirkemellhez elég egy közepes citrom leve.)
Tipp a szeleteléshez: az ananász közepe egy kicsit kemény, ezt ne aprítsük bele az ételbe! Leírva bonyolult egy kicsit, de amint a kezünkbe vesszük a gyümölcsöt, érteni fogjuk, miről van szó!

A húshoz adtam egy kevés vizet, majd a felaprított ananász egy részét, majd a bort. (Az eredeti recept száraz bort írt, én félédessel készítettem, semmi probléma!) Majd következett a citrom- és ananász-lé és egy kevés cukor. A cukor-citrom-bor aránya egyéni ízlés dolga. A lének nem kell túl hígnak lennie! Ha túl sok  bort adtunk hozzá, akkor sűrítsük a szószt!

A kész rizst pakoljuk bele az ananászba, a rizs közepén méyítsünk egy kisebb gödröt, majd ide szedjük bele a szósz!

Voila!