Kisebb szóváltás után sikerült megegyeznünk, hogy levágja egy kicsit (!) az alját, majd félbevágja. Ezután felenkét zacskóba akarta tenni, majd szatyorba. Nehezen meggyőztem, hogy elég lesz egy szatyor. Távozáskor még megkérdezte, hogy szakács vagyok-e? :)
A recept alapját itt találtam, kicsit módosítottam. Végül a következőképpen készült el.
Hozzávalók:
csirkemellfilé
liszt, olaj
só, őrölt fehér bors
1-2 fej ananász
citromlé
fehérbor
kristálycukor
rizs
Elkészítés:
A csirkemellett felkockáztam, majd lisztben megforgattam, kevés olajban "majdnem készre" sütöttem. Közben enyhén sóztam és borsoztam.
Feltettem egy a rizst főni, majd a félbevágott ananászt kibeleztem, és a belsejét felkockáztam. Figyeljünk arra, hogy ne legyen túlságosan vékony a héj, hiszen később ebből fogunk enni! Még egy tanács: ne vágjuk le az ananász alját! Még egy kicsit se! Sokkal jobban tartja a formáját, ha csak - hosszában - félbevágjuk. A tetején lévő leveleket nem kell levágni, azt is vágjuk félbe, jól néz ki a tálalásnál!
Az ananász belezés, szeletelés közben ereszt egy kevés levet, ezt gyűjtsök össze, majd keverjük össze egy kevés citromlével. (Két csirkemellhez elég egy közepes citrom leve.)
Tipp a szeleteléshez: az ananász közepe egy kicsit kemény, ezt ne aprítsük bele az ételbe! Leírva bonyolult egy kicsit, de amint a kezünkbe vesszük a gyümölcsöt, érteni fogjuk, miről van szó!
A húshoz adtam egy kevés vizet, majd a felaprított ananász egy részét, majd a bort. (Az eredeti recept száraz bort írt, én félédessel készítettem, semmi probléma!) Majd következett a citrom- és ananász-lé és egy kevés cukor. A cukor-citrom-bor aránya egyéni ízlés dolga. A lének nem kell túl hígnak lennie! Ha túl sok bort adtunk hozzá, akkor sűrítsük a szószt!
A kész rizst pakoljuk bele az ananászba, a rizs közepén méyítsünk egy kisebb gödröt, majd ide szedjük bele a szósz!
Voila!
