Már írtam a Coca Cola egyik legújabb termékéről a Coke Zero-ról.
Örömmel jelentem be, hogy rátaláltam a nulláskóla kisöccsére a Sprite Zero-ra. íme a termék:
A Sprite márkával 1961-ben jelent meg a Coca Cola, egyfajta kései válasz volt az 1929-ben megjelent zup-ra (gy.k. 7UP). A Sprite első cukormentes verziója 1974-ben jelent meg, "Sugar Free Sprite" névre hallgatott (mennyire más volt még akkoriban a markting).
Az 1982-ben bevezett Diet Coke után egy évvel a cukormentes Sprite új nevet kapott, meglepő módon az új név Diet Sprite lett (néhány országban Sprite Light néven volt ismert). 2004-ben változtattak a recepten, és ezt a névben is jelezni akarták, az új öszvér: Diet Sprite Zero. 2006-ban (az USA-ban) a diet jelző kikerült a névből és így lett Sprite Zero (A Sprite Light-ból Sprite Z lett egy rövid ideig, majd ez a verzió is megkapta a Sprite Zero nevet.). [forrás: wikipedia]
a tajvani verzió
lelkes tesztelő1, lelkes tesztelő2
lelkes tesztelő1: a többi cukormentes termékhez hasonlóan minősíthetetlen az íze.
lelkes tesztelő2: 還好。 (Elmegy.)
lelkes tesztelő3 (=én): az alap Sprite íz (ami már eleve alig hasonlít a citromra) gyenge utánzata. Ha szomjas vagy, NE vegyél ilyet! Ha unatkozol, és szeretnél új dolgokat kipróbálni (= szeretnél elpazarolni ~200 Forintot), akkor bátran emeld le a polcról!
Felix Baumgartner egy ausztria férfi, akinek hobbija, hogy magas helyekről ugrik le. 1999-ben vált szélesebb körben ismertté, miután leugrott a malajziai Petronas tornyok egyikének tetejéről (~450m.)
A héten a Taipei 101 tetejéről ugrott le.
Az 508 méter magas épület emeleteinek száma után az épület a Tajpej 101. Az osztrák extrémsportoló azóta tervezte, hogy leugrik róla, mióta a világ hivatalosan legmagasabb építményét négy évvel ezelőtt átadták.
Felix Baumgartner James Bond módjára alaposan megszervezte az ugrás előtti teendőket, és hasonló gondot fordított a menekülésre is. Különböző álruhákban először megnézte a kamerákat, a biztonsági rendszereket és a zárófalat. Az ejtőernyőt egy tajvani ismerőse a biztonsági őrök orra előtt vitte be az épületbe, majd elrejtette az egyik mosdóban. Az ugrás napján Felix segítőtársai elterelték a téren lévők figyelmét, mialatt az extrémsportoló a három méter magas zárófalon átmászott.
A biztonsági kerítés mögött azonban nem ment minden ilyen egyszerűen. A sportolónak négy métert kellett ugrania, ám landoláskor megrepedt alatta a kőburkolat és megsérült a bokája. De így is felküzdötte magát a felhőkarcoló tetejére és leugrott a mélybe.
Egy szomszédos ház tetején landolt, majd beült egy taxiba és sietősen (két órán belül) elhagyta az országot. Nem valószínű, hogy kap még egyszer tajvani vízumot, ugyanis a cselekedet illegális volt, engedély nélkül ugrott.
Nem semmi bátorság kellhet leugrani 508 méter magasról... ennek ellenére nem tudom tisztelni a fickót. Tettével és a körülötte keletkező médiafelhajtással csak bátorítást ad a világ holdkórosainak...
A tél nem a kedvenc évszakom. Nem szeretem a hideget! A hóesés egy kicsit hiányzik, de a hó csak az első napokban szép, és pár nap múlva már inkább csak bosszúságokat okoz.
Tajvanon elsősorban azt szeretem a télben, hogy nincs túl hideg. A hőmérséklet 15 és 28 Celsius fok között ingadozik. Sokszor fúj a szél és csepeg az eső. Igazából az zavar, hogy a motorozáshoz kabátot kell venni, de amint sétálok, már meleg van. [Tudom, vannak problémáim...]
Van egyéb dolog is, amit szeretek a télben. Például a gesztenyét.
A tél a gesztenye-szezont is jelenti. Éjszakai piacokon, út melletti árusoknál lehet sültgesztenyét venni. Általában egy nagy serpenyőben apróbb kavicsokat melegítenek, és ezek közé teszik a gesztenyét. Egy nagy csomag kb. 600 Forint, egy közepes 300 Ft. Egy közepes zacskó egy személynek bőven elegendő. A közepes csomag kb 45-55 szem gesztenyét tartalmaz, ami szerintem elég olcsó (5-7 Ft/db). Az alábbi képen egy kis csomag (kb 150 Ft) látható.
Érdekesség, hogy a legtöbb helyen nem metszik be előre a gesztenye csúcsát, így azt elég nehéz elkezdeni pucolni. Amikor először ettem, akkor egy kicsit szitkozódtam is. Majd rábukkantam a zacskóban egy pici rózsaszínű eszközre. Furcsán nézegettem, majd rájöttem, hogy ez gesztenye-pucoló. A fogakat bele kell akasztani a gesztenye héjába, és így könnye(bbe)n pucolható. Ötletes!
Portugáliában is akadnak érdekességek a gesztenyével kapcsolatban. Egyik kedvenc blogomon -Italian Job- írja Amby:
Elfeküdtem az ülésen, majd vidáman nyugtáztam, hogy összeragadt két zacsi, így bónuszban kaptam egyet. Gondoltam leszedem, de csak nem engedett a szolid erőszaknak. Nem telt bele pár perc és villámagyamnak köszönhetően becsöngetett a megoldás: a gesztenye héjának van előkészítve a második (ragasztóval rögzített) zacsi!
Eddig mindig gond volt, hogy hova rejtsem a héjat. Vissza a zacsiba? Kutathatok a maradék ehető után. Földre? Európaiak lennénk, vagy mi ;) Nos, a tudomány megoldotta a kérdést! Üdvözöljük kedves utasainkat Európában :-)
A gesztenye persze nem olyan, mint a hazai, úgy néz ki, mint amit hamuban forgattak meg. Én eddig a kicsit sárgásra sütöttet szerettem, de ezek a rendesen átsütöttek sem voltak rosszak.
A korábban már általam is dícsért film, a Se, Jie (色戒) - Lust, Caution számos díjat nyert a hétvégi tajvani Arany Ló ünnepségen (11 jelölésből 7 megnyert díj): -Legjobb film - Legjobb rendezés (Ang Lee) - Legjobb férfi főszereplő (Tony Leung Chiu Wei) - Legjobb új színész ~ az év felfedezettje (Tang Wei) - Legjobb adaptált forgatókönyv (Hui Ling Wang, James Schamus) - Legjob smink ;s jelmez (Pan Lai) - Legjobb filmzene (Alexandre Desplat) - az év tajvani filmese (Ang Lee)
- Legjobb női főszereplő (Joan Chen) - Chen bár szerepelt a Se, Jie filmben, a díjat egy másik filmben (The Home Song Stories) nyújtott alakításáért kapta
Ang Lee és fiatal felfedezettje Tang Wei
A díjátadót 44. alkalommal rendezték meg, főleg tajvani és hong kongi filmek vesznek rajta részt.
Péter (együtt tanultunk Kaohsiungban) egyik óráján a tanár gyárlátogatást szervezett, mépedig sörgyár-látogatást. Miután ez kiderült, rögtön megkértem Pétert had menjek én is. A martfűi sörgyárban szerzett tapasztalataimat akartam összehasonlítani egy tajvani sörgyárral.
Vasárnap, hajnali nyolckor undultunk Nanzih-ből. (Nanzih Kaohsiung egyik külvárosa, Péterék egyetemének területén keresztül megy az autópálya, nem messze tőle pedig van egy olajfinomító. Elég olcsó lehetett a telek...) A lényeg, hogy busszal utaztam, körülbelől 30 japán szakos diákkal.
Először egy Dapeng Bay (大鵬灣) nevű helyen álltunk meg. Ez egy öböl, olyan, mintha a Kis-Balatont a Velencei-tóval ötvöznénk: mocsarak, változatos élővilág, és sportolási lehetőség. Megnéztünk egy rövid filmet a parkról. (Tipikus: filmet nézünk, ahelyett, hogy magát a helyet néznénk meg.) Majd sétáltunk egyet.
Találtam egy kiállított kalapot, amelyre rá volt írva, hogy ne nyúlj hozzá, ennek ellenére felpróbáltam. Lehet, hogy veszek majd egy ilyet.
Voltak olyan épületek, amelyekbe bejött a tengervíz, és a középen lévő stégek fel-le mozogtak a vízszint emelkedéssel együtt. Az egyik ilyen stég egy kávézó volt. Szerintem nagyon ötletes megoldás. Ezután megálltunk egy másik helyen, ahol volt valami kisvasút-szerűség. Csak kocsikat láttunk, mozdonyt nem :( Mindenesetre felültem az egyik kocsira.
Ezután ebédelni mentünk egy WanLuan (萬鑾) nevű kisvárosba, ami a sertéscsülökről híres. A városnak a sertéscsülök olyan, mint Kalocsának a paprika. Összeforrt a nevével.
Egy bevásárlóutcában egymás mellett sorakoznak a főttcsülköt áruló boltok. Az általunk kiválasztott csülköt feldarabolják, és szépen becsomagolják. Olyan, mintha otthon tortát vennénk.
Az egyik étteremben volt azstalfoglalásunk. Körasztaloknál ültünk, ahová hoztak 7-8 fogást, mindenki ízlése és igénye szerint válogathatott.
A kép előterében lévő tányéron sertésbél van ecetes szósszal. Ez nem igazán ízlett. A jobbra lévő zöldség sem nyerte el a tetszésemet, ellenben a balra lévő csülök finom volt!
Volt polip is, wasabi mustárral és gyömbér-szósszal. Péterrel gyorsan belelovaltuk egymást a "Ki mer több wasabit rákenni a polip-lábára?" versenybe, amit a lányok lemondó "Hülyék vagytok!" sóhajjal nyugtáztak. Péterrel bőszen könnyeztünk.
Ezután mentünk a sörgyárba. Tajvanon két nagyon népszerű sör van: a Taiwan Beer és a Tsingdao Beer. Az utóbbi a népi-Kínából származik. 1903-ban, németek alapították a gyárat. A polgárháború után Tajvanon egy darabig csak a Taiwan sört gyártották, állami monopólium volt. A Tsingdao, mint népi-Kínás eredetű ital, be volt tiltva. Ehhez hasonló információk meghallgatása után körbevezettek a gyárban. Mindenhol halamas edények, csövek halmaza.
A martfűi sörgyárnál kicsit nagyobbnak és rendezettebnek tűnt. A gyártási technológiákban nem vagyok szakértő, ezért ezek öszehasonlításától eltekintek.
gyárlátogatás közben A falon lévő felirat a fontos! Csak utólag vettem észre a csinos hátsójú leányzót ;)
A séta során több teremben is voltak hostess-ek (a.k.a. teremőrök), akikközött akadt néhány fiatal ás helyes is. Mondom Péternek, az egyikkel lefényképezkedem. Oda is mentem az egyikhez, és mondom, elnézést, lefényképezkedhetek veled? Mire a lány: Szia! Hogy vagy? Rég álattalak! ???
Egyből értelmes ábrázatot és testtartást vettem fel: Hamarosan kiderült, hogy a lány Jose-nak, a lakótársamnak az ismerőse, és idén májusban már volt nálunk, ebédeltünk is együtt. Kicsi a világ! Mivel a túra unalmas volt, a lánnyal beszélgettem. Péter utólag elmodnta, hogy a csoportban lévő fiúk látva, hogy a lánnyel lehet dumálni, ők is próbáltak beszédbe elegyedni vele, de a lány elzárkózott. Ezután valahányszor a lánnyal szót váltottam, nem éppen kedves pillantásokkal néztek rám a fiúk. A túra végén hangosan elhangzó "Keep in touch!" (Maradjunk kapcsolatban!) csak hab volt a tortán :)) (A májusi találkozó óta nem beszéltem a lánnyal, és valószínűleg ezután sem fogok, de a gyárban ez nem számított :)
A gyár fő terméke és egy lelkes fogyasztó
A túra során megkérdeztem, hogy mennyi sört isznak a tajvaniak. A tanár nem tudta a választ, de azt mondta, majd megkérdezi az előadótól. A túra után visszamentünk az előadóterembe, ahol a tanár mondta, hogy lehet kérdezni. Mivel senki nem jelentkezett, a tanár rám nézett, és azt mondta, a magyar barátunknak van egy kérdése, had legyen ő az első, ezzel kezembe nyomta a mikrofont. Végül is, csak én nem járok arra az egyetemre, ahonnan jöttünk... a fickó elmondta a válaszában, hogy a tajvaniak átlagosan 22 liter sört isznak évente (fejenként). Ez az érték az Egyesül Államokban kb. 150 liter, Európában 180 liter, a cseheknél 220 liter. A szemén látszott, hogy több olyan vevőt kíván a cégnek, mint Péter és én. (A kérdésért az előadás után kaptam egy doboz sört ajándékba :)
Ezután a gyárlátogatás legjobb része következett, a korlátlan és ingyenes sörfogyasztás. Először kaptunk egy-egy doboz sört, amit Péterrel gyorsan megittunk. Ezután még egyet megittunk. De ezzel végére is értünk az asztalunkra kitett söröknek. Ezután már oda kellett menni egy pulthoz, ahol másfél decis műanyagpohárban adtak sört, ingyen. Nem csapolt sör volt, hanem a dobozosakat bontottak és azt öntötték szét. Hiába kértük, nem adtak dobozzal. Két-három pohár után meguntuk a sorbanállás, sörivás, sorbanállás folyamatot, és abbahagytuk a sörözést.
Ezután az épület előtt fotók készültek. Péterrel beszélgettünk, majd gyorsan beálltunk a csoport mögé és mindenfélét mutogattunk (egy kicsit azért jókedvünk lett:), majd beszélgettünk tovább. Péter egyszer közbeszól, hogy az előző csoport nem is a mi csoportunk volt... biztos nagyon néznek majd, hogy ki az a két őrült külföldi a fotókon.
Ezután már csak a hazautat kellett kibírni, ami egy kicsit nehéz volt, mert nagyon szorított a szükség, de wc nem volt a buszon. A tanár leszált a belvárosban, de még nem indultunk tovább az egyetemre. Még valakire vártunk. Ez volt az a pont, ahol Péterrel leviharzottunk a buszról, odavetettük a sofőrnek, hogy ne várjanak, és becsoszogtunk az út melletti bevásárlóközpontba. Rohanni már nem bírtunk. Mire visszaértünk a busz már elment (reméltük, hátha megvár). Ezután 30 percet sétáltunk a kellemesen szmogos levegőben, majd megérkeztünk Péter kollégiumába. Élménydús nap volt.
