2007 utolsó hétvégéjét kirándulással töltöttem. Számos izgalmas élménnyel gyarapodtam, megérte elmenni.

Tajvan nagyjából rizs-szem alakú sziget, mely észak-déli irányban fekszik. Eddig Kaohsiungban (Dél-Nyugaton) és Tajnanban (kicsit Északabbra Kaohsiungtól) laktam. Már voltam Kentingben (Délen), Tajpejben (Északon) és az Alishan csúcsai között (középen, a térképen Nantou).

A mostani kirándulás egyik célja ismét Kenting volt, majd pedig Tajtung. Először Pingtungban álltunk meg, ami Kaohsiungtól nincs is olyan messze. Ez Pingtung megye székhelye (a térképen piros pontok jelölik a megyeszékhelyeket). Ez egy kisebb város, mindössze 260000 lakossal. Csak egy ebéd erejéig időztünk itt, semmi jellegzeteset nem láttunk. (Találtunk két bevásárlóközpontot, ennek később még lesz jelentősége.)

Ezután folytattuk utunkat Kenting felé. Az út egy részét autópályán tettük meg. A tajvani autópályák fizetősek, kapus-rendszerrel működnek. Rövid távon ingyenesen lehet használni, mert a városokat elkerülő szakaszokon számos felhajtó van, és ezeknél nem kell fizetni. (Tajnan és Kaohsiung között (kb. 50 km) egy kapu van, itt is, mint minden kapunál, kb 260 Ft-ot kell fizetni, egyszóval olcsó.)

Kenting felé az út egy része a tengerparton vezet, nagyon szép látvány a hullámzó tenger, pláne naplementében.



Kenting Tajvan tengerpartja. Ez kicsit furán hangzik egy sziget esetén, de így van. Ugyanis csak itt alkalmas a part nagyobb szakaszon a fürdésre: homokos tengerpart, meleg idő. A sziget keleti, északi és nyugati részén nem sok fürdésre alkalmas helyet lehet találni. Szóval Kenting tele van boltokkal, szállodákkal, szórakozóhelyekkel. Kocsmát, diszkót nem sokat láttam. Itt máshogy szórakoznak az emberek.

Vacsoránkat ismét ugyanabban a thai étteremben töltöttük el, amelyikben már tavaly tavasszal is. Nosztalgiából ismét rendeltünk békát. Az íz továbbra is átlagos, de a szeletelés módja miatt, elég macerás enni.



Rizst korlátlanul lehet fogyasztani, enyhén giccses (alumínium)edényben szolgálják fel. (Az edény autentikusságáról nem vagyok meggyőződve.)




Kipróbált ételek: ananászos currys csirke, kókuszos csirke. Az ételek finomak voltak, és bőségesek. Az átlagos tajvani ételeknél sokkal csípősebbek voltak, de még bőven az elviselhető kategórián belül. (Fejenként nagyjából 300 NT Dollárt költöttünk, ami 1800-1900 Forintnak felel meg.)



Vasárnap folytattuk az utunkat. Először Tajvan legdélebbi pontjára mentünk el. Körülbelül ötszáz métert kell sétálni a parkolótól egy "trópusi" erdőben. A séta nagyon kellemes volt, szokatlan volt a csend. December nem a fő szezon, alig találkoztunk valakivel. A partra élve egy jelentéktelen emlékművet talaláltunk.



Életemben most voltam a legdélebben a Földön. (Nagyjából Egyiptom középső részének magasságában lehettem.)

A leírások alapján tudtam, hogy csak egy fortyogó mezőre számítsak, de amit találtunk, az minden képzeletemet alulmúlta.
Két kisebb helyett láttunk (nagyjából 2 méter átmérőjű körök), amelyeket kóhalom borított, amelyek közül itt-ott előbbukkant egy lángcsóva. Az itteniek élelmességét jellemzi, hogy már a bejáratnál lehetett venni alufóliatányárban pattogatni való kukoricát. Ezt csak rá kellett tenni a kövekre, és voila. (A saját készítésű ételek ki vannak tiltva, muszáj vásárolni).




Folytattuk utunkat a keleti part felé. Itt már hegyek között voltunk, sok-sok szerpentinnel. Mindez még az elviselhetőség határán belül volt. Egy idő után feltűnt az óceán is. Jobbra óceán, balra hegyek. Nagyon szép volt az én alföldi lelkemnek.

Ezután következett Tajtung. Ide este értünk, a szállás elfoglalása után megnéztük a város legnayobb éjszakai piacát, de sok izgalmasat nem találtunk, ezért egy büfé-rendszerű helyen vacsoráztunk (fix összegért annyit ehettünk, amennyit bírtunk). Mivel hideg volt, ezért huokuo-t ettünk. Mindenki előtt volt egy kis lábas, amit alulról melegítettek (itt villannyal, de általában gázzal), és ebbe kellett belepakolnunk, amit gondoltunk. Sok zöldséget, gombát és rizstésztát ettem, májjal és kevés hússal. Finom volt.




Hétfőn kicsit jobban meg akartuk ismerni Tajtungot, de öt perc után rájöttünk, hogy felesleges. Tajvan nyugati részén uygan ez a legnagyobb város (260000 lakos), de semmi nincs benne.

Ha alaposabban megnézed a fenti térképet, akkor látod, hogy a sziget jobb oldalán végigfutó hegy jobb oldalán nem igazán van alkalmas terület nagyobb települések építésére. Tulajdonképpen nagyon semmire nem alkalmas a terület. Turizmus, turizmus, halászat. Kevesen is laknak itt, keveset is fejlesztenek.

Hétfő koradélutáni célunk egy nem is olyan régi (kb. húsz éves) látványosság megtekintése volt.

A nyolc híd egy kis szigetet köt össze a nagy szigettel. A hely maga gyönyörű, szépen háborog a tenger. Az egészet élveztük is volna, ha nem lett volna hideg és a szél se fújt volna olyan veszettül. Az ajánlott kétórás séta helyett egy óra alatt bejártuk az egészet. Ide még szeretnék visszajönni normális időjárási körülmények között.
A hazaútra két választásunk volt. Visszamenni délre, és ott átmenni a sziget másik oldalára, vagy "egyenesen" a hegyek között. A hegyi út rövidebbnek tűnt. Sejtettük, hogy szerpentines lesz, de a déli út is szerpentines egy hosszabb részen, szóval maradtunk a festői változat mellett. (Az alábbi térképen a zöld utat választottuk).


Az első 50 km még elment. A tengerparttől indultunk, kicsi forgalom, szerpentinek, de lehett haladni.


Egy részen még kereszteztünk egy észak-déli utat, ami elvezetett a déli útra, de nem gondoltuk meg magunkat. Rátértünk a Cross Island Highway-re (Szigetet átszelő főút/autópálya - hahaha). Pár kilométer után tábla: Tajnan 200 km. Nem gondoltuk meg magunkat... és itt hibáztunk.

Az őt ugyanis nagyon kacskaringós lett, itt-ott hiányzott az út fele (lemosta a víz). A felhők között elveszett a hegy csúcsa. Mindannyian kíváncsian vártuk az élményt, vajh, milyen lehet a felhőben utazni. Ej, de naívak voltunk. Már egy órája mentünk, és még mindig csak 40 km-t tettünk meg. Ekkor alaposabban ránéztünk hevenyészett térképünkre, és rájöttünk, hogy kb 1000 méter magasan lehetünk, de feltehetőleg át fogunk haladni a 3000 méter magas hegycsúcsokon is.

Amíg világos volt, nagyon szép volt a látvány. Völgyek, hegyek, meredek sziklafalak. Tényleg gyönyörű volt!



Szerencsére forgalom nem nagyon volt. Az egész úton talán 60 autóval találkoztunk. A felhők közé érve a látótávolság leesett 1-5 méterre. Nem viccelek! Épphogy láttuk az út szélét jelző csíkokat. Elég ijesztő, amikor a csík egyszercsak eltűnt, és nem tudtam, hogy a festék kopott le (volt ilyen), vagy kanyar következik. A többieknek mondtam, hogy mindig mondják, milyen kanyar jön. Nem nagyon láttak nálam jobban, de biztosra akartam menni.

Egy szembejövő autón láttam, hogy bekapcsolta a vészvillogót, és úgy ment. Én is bekapcsoltam, mert így jobban láthatóvá vált az autó. Nem tudom, ez máshol szokás-e? (Otthon, ködben nem láttam még.) Itt hasznosnak találtam.

A levegőre nem emlékszem. Hideg volt, az biztos, de hogy ritkább lett volna? El voltam foglalva a vezetéssel. Ráadásul az út vizes is volt a pára miatt. Meg ránk is esteledett. A hegy legdurvább részén nagyjából 3-4 óra alatt értünk át... utólag is elég ijesztő az utazás. Őszintén mondom, féltem.

Este 11-re értem haza, tehát nem ért autóban a szilveszter. Gyors fürdés után, megnéztem a tévében a tajpeji tüzijátékot, és lefeküdtem aludni.

[még több kép erre]