A hétvégén volt egy zenei fesztivál Tajvan legdélibb részén, Kentingben. A belépő - egy hónapja - elővételben kb.
- bevásárolunk (kenyér, konzerv, hálózsák, sátor nem, mert az drága)
- lemegyünk robogóval Kentingbe (kb.
- aztán majd meglátjuk mi lesz.
Pihenőkkel együtt három óra alatt leértünk. Minden rendben is volt. A rendőrök nem vegzáltak. Pedig autóúton tilos robogóval menni. De három külföldi már sok a rendőröknek. (Talán egyet még megállítanának...)
Kentingben összefutottunk az egyetemen tanuló külföldiekkel, együtt lementünk az egyik tengerparti szakaszra fürödni. Azután: fesztivál.
Kérdezem Colin-t, a kanadai srácot, hogy hát ő mondta, hogy talán be tudunk menni jegy nélkül. Mégis, akkor hogyan? Az első tanácsa az volt, hogy az Amado vállán lévő egy a kartondoboznyi sört nem kellene olyan feltűnő módon mutogatni... :)
Másodszor fogalma sincs. Egy kis út vezetett a kempinghez, próbáljunk meg ott bemenni. Én nem nagyon bíztam benne, de hát megpróbáltuk.
Kemping kapu nyitva, őr nincs. Bementünk. A franciáknál lepakoltuk a cuccainkat, kérdeztük, hol lehet bejutni a fesztiválra. Volt még egy kapu, de ott sem volt őr. El sem akartam hinni. Gyakorlatilag az sétált be a rendezvényre, aki akart. Ez olyan, mintha belógna valaki az EFOTT-ra, vagy a Szigetre. Őrültem, hogy nem kellett fizetni.
Úgy éreztem, a buli előtt szükségem van egy fürdésre. Hááát. A fürdőhelységben vállig érő falak választották el a boxokat. A falak koszosak voltak. Azon nem lepődtem meg, hogy csak hideg víz volt. Ez együtt jár a zenei fesztiválokkal. Azon már inkább fennakadtam, hogy nem volt zuhanyrózsa, csak térd magasságban egy csap, alatta lavórral. Életemben először mosakodtam lavórral. Érdekes élmény volt.
A fürdés után elkezdtük elfogyasztani a magunkkal hozott ennivalót, valamint a testi és lelki békénk ápolását szolgáló innivalókat. Ez olyan jó sikerült, hogy este 11-re már igencsak jó kedvben találtuk magunkat. Nosza! Nyomás táncolni! Szerencsére inkább rockosabb zenéket játszottak. Hasonlítsuk, mondjuk a Tankcsapdához. A közönség (rajongók) ÜLTEK a színpad előtt és hallgatták a koncertet. Nem akartam elhinni. Végre olyan zene, amit szeretek, amire otthon is számtalanszor buliztam, itt pedig ülnek az emberek.
Ezt nem hagyhattam annyiban. Mivel ilyen tutyi-mutyi volt a közönség, így rengeteg szabad hely volt a színpad előtt... igen! Bementem! Egyedül! és megmutattam, milyen az a magyar virtus.
Tudom, ezt sokan nem neveznék táncnak. Igazuk is van. Egymagam - később Péterrel együtt -
ugráltam önfeledten. Ez nem tánc, a szó klasszikus értelmében. De nem igazán érdekel(t). Nagyon jól éreztem magam. Péter néha megpihent egy kicsit, ő látta a tajvaniak megrökönyödött tekintetét, én nem. Az egyik zenekar meg is kérdezte, hogy honnan jöttünk, én pedig vidáman mondtam (üvöltöttem) a mikrofonba, hogy XiongYaLi (=Magyarország).
Lehet, hogy egyszer még kapok felkérést az Országimázs Központtól (illetve utódszervezeteitől)....
Hajnal i három körül eljött az igazság pillanata, elfáradtam, aludni tértem. Péter elkísért. Sajnos túlságosan megbízott bennem, így fordulhatott elő, hogy a sötétben belegyalogoltam egy kanálisba... térdig álltam a vízben... gyorsan kijöttem!
Azután egy az egyik sátor mellett belebújtam a hálózsákomba, és álomba szenderedtem.
Ezzel még nincs vége! Elkezdett esni az eső... persze, hogy akkor, amikor nincs tető a fejem fölött. Amado ébresztgetett, hogy talán valamit csinálni kellene. A kemping terültén volt egy felállított színpad, felszereléssel (dob cuccok, keverő pult, hangfalak), mindez őrök nélkül... mivel fedett volt, ezért felmentünk a színpadra. Én a dobok között aludtam... Reggel arra ébredtem, hogy lábdobbal nézek farkasszemet. Megfordultam. Nem kellett volna. A kanadai srác feneke lógott ki takarója alól. Nem volt kellemes látvány...
A táskám persze a szabad ég alatt maradt az éjszaka, így reggel száríthattam meg mindent. Szerencsére meleg volt, fél óra alatt megszáradt minden ruhám.
Péterrel elmentünk ebédelni egy thaiföldi étterembe. Elég gusztusosnak tűntek az ételek. Általában többfajta hússal kínálták az ételeket, lehetett választani. Péter kókusz szószos marhúst kért. Én csirkét akartam kérni, de a sor végén megpillantottam a béka feliratot... igen! Azt rendeltem. Csípős szósz, békahússal és rizzsel.
A béka ízre nem rossz, tényleg hasonlít a csirkére. De! Tele van csonttal, meg porcokkal, meg MitTudomÉn, hogy mivel. Elég macerás enni. Finom volt, de fárasztó.
Kaja után még fürödtünk egyet a tengerben, azután uzsgyi haza. Három óra múlva már a koliban tusoltam, majd pihentettem fáradt testem.
Jó hétvége volt!
____________________________
UPDATE: a bejegyzéshez kapcsolódó képek itt
