Egy vándor, aki hírűl viszi

Taiwan 2005-2008, 2013.

Elsősorban személyes dolgokról olvashatsz nálam, de a (kül)politikától kezdve internettel kapcsolatos hírekig minden előfordul.

helyi idő:

Mit olvastam 2007-ben?

2008.01.28. 02:48 :: zhaoman

Engem is elért AZ idei MÉM.

2006 decemberének végén, 2007 január elején nagy vihar söpört végig a magyar nyelvű blogoszférán. Akkor Vera indította el a lavinát, öt olyan dolgot kellett elárulni magunkról, amit nem nagyon szoktunk magunkról mesélni. Majd öt másik embert kellett megnevezni, akiknek hasonllóan kellett cselekedni. Ez a folyamat a mém(elés).

Ez volt az első nagy hazai mém. Egy darabig próbáltam követni a terjedését. Időközben számtalan más próbálkozás is volt (főzős, autókkal kapcsolatos, stb). Ezekből már rendre kimaradtam.

Most azonban ismét elért a végzet. Rooza-tól indult, gyorsan terjed, egyre több helyről kapom, reagálnom kell. Hivatalosan ivcsek felhívására válaszolok.

A mostani tobzodás témája az olvasás, pontosabban, hogy mely könyveket olvastuk 2007-ben? Pontosabban, az olvasott könyvek közül kell ötöt említeni.

ímé a listám:

1. Tokaji Zsolt: Szólítsatok Brad Pittnek!

Magyarul, magyarként Kínában. Nekem az év könyve volt tavaly. ( Már korábban megjelent.)

2. Murakami Haruki: Kafka a tengerparton

Sokszor emlegetik Haruki-t, mint a leendő japán irodalmi Nobel-díjast. Nem tudom. Tetszett a könyv. Érdemes elolvasni. De másodjára már nem fogom.

3. Henning Mankell: Sidtracked

Az angolul olvasás teljesen új dimenziókat nyit meg. Egy másik nyelv játkosságának felfedezése számomra nagyon nagy öröm. Ráadásul a könyv írója és a cselekmény helyszíne Svédország, Európáról, az európaiságról is lehet tanulni.

4. Bőgel György [szerk. et all]: Blogvilág

blogokról, magyarul, alaposan.


5. Chris Andersen: The Long Tail

blogokról, a hosszú farok-elméletről, angolul. Alap!

+ Jules Verne: Rejtelmes sziget

Böngésztem a Magyar Elektornikus Könyvtárat, és rábukkantam gyerekkorom egyik kedvenc regényére. Gyorsan újraolvastam. Még mindig jó!


Ahogy végiggondoltam a fenti listát, kicsit megdöbbentem, hogy irodalmat alig olvastam tavaly. Papír-alapú kiadványokkal alig találkozom. Híreket, elemzéseket, tanulmányokat olvasok. Sokat. De irodalomra nem jut időm. Az egyik kifogásom, hogy nem tudom, mit kellene olvasni. Javaslatokat kérek!

A játék-szabályai szerint öt személyt kell megnevezni, hogy ne szakadjon meg a lánc.
Hirtelenjében:

Lívia
Barbi
darthwalk
Roby
Csanád
Ibigoo

Tudom, hogy hatot ajánlottam... direkt! Bakura például senkit sem ajánlott... Lázadjunk a rendszer ellen ! Ha senki nem hívott meg, akkor is nyugodtan írd meg, mely könyvek voltak a kedvenceid a tavalyi év során!

2 komment

Címkék: blog olvasnivalo

A bejegyzés trackback címe:

https://zhaoman.blog.hu/api/trackback/id/tr97318377

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

robymus 2008.01.28. 02:48:00

Ajanlanek: Neil Gaimantol mindent :)

Kulonosen: Neverwhere, American Gods, Anansi Boys, Stardust (nemreg volt moziban is), Good Omens (ez utobbi Terry Pratchettel kozos alkotas, akitol szinten mindent joszivvel ajanlanek, Discworld sorozatot foleg)

Ibigoo 2008.01.28. 02:48:00

Szeretem az ilyen láncokat...megszakítani :) Majd összeszedek öt tavalyi könyvet, köszönöm a...megnevezést.
A blogod egyébként jelenleg így néz ki -> http://href.hu/x/4jam

Üdv
I.
süti beállítások módosítása