zhaoman

Nem kell megijedni, nem a magyarság mibenlétéről fogok írni. Hanem arról, hogy milyen érzés Tainanban, egyetlen magyarként élni.

Röviden: furcsa.
Hosszabban:
1. a fene se gondolná, hogy magyar vagyok. Általában amerikainak néznek, mint minden "fehér embert".
2. nem tudják, hogy milyen nyelven beszélünk Magyarországon. Általában a németre, spanyolra, angolra, egyesek oroszra gondolnak...
3.

Egy kis videoklip-gyűjtemény a tajvani (kínai) popzene kedvelőinek!




Ha időd engedi, nézd meg a saját készítésű tajvani videóimat is.

A webisztán-on olvastam egy magyar fejlesztésről, amellyel személyre szabható tévécsatornát lehet készíteni a YouTube-os videókból. Nos, én ki is próbálom!

Használjátok egészséggel!

A hangszinteket nem sikerült azonosra beállítanom, úgyhogy, csak óvatosan!




A Tajvani videoklip csatornámat itt találod.
A YouTube-is videóimat pedig itt.

Úgy alakult, hogy angol órára is kell járnom az egyetemen. Igazából a kreditek miatt vettem fel, de ezt élvezem a legjobban. Ugyanis itt majdnem maradéktlanul értem, hogy mi zajlik.

Csak tajvani osztálytársaim vannak, ami nagyon jó. Egy csomót tudok gyakorloni kínaiul... :)

Négy lánnyal kerültem egy csoportba. Van egy csomó közös feladat. Filmkritikát kell írni, felolvasni, megvédeni, vitatkozni.

Először furcsának, "gyerekesnek" találtam ezt a módszert (egyetemen), a könyvvel együtt. De lassan rájöttem, hogy nagyon hasznos a könyv, és a módszer is, ugyanis a szókincs- és a kommunikációskészségek fejlesztésére fordítanak nagyon nagy hangsúlyt.

Az alábbi képen éppen egy nyertes vetélkedő után vagyunk.

Elképesztő, hogy mennyire más a tudásanyagunk. A második világháború kitörésének éve például nehézséget okozott egyeseknek. Az első világháborút évtizedre is nehezen lövik be néhányan. De ez nem azt jelenti, hogy buták lennének! Csak mást oktatnak az iskolában. Ugyanez igaz néhány latin-amerikai barátomra. Ők is gondban vannak nekünk, európaiaknak, magyaroknak evidens tényekkel.

A kedvenc feladatom, amikor a Jóbarátok című sorozatot nézzük angolul. Szinte kívülről tudom az összes részt, ennek ellenére még mindig élvezem.

A jobb szélső a tanárnőm!

Az egyik bejegyzésem felkerült az Indexes Tékozló Homár blogra.




Bár nem ilyen címmel szerettem volna újabb látogatókat szeretni, de a bejegyzés megírásával (és a Homárnak való levélírással) én magam hajtottam a fejemet a guillotine alá...