Az expat kifejezés az expatriate rövidebb formája. Jelentése talán úgy foglalható össze a legtömörebben, hogy az expat olyan személy, aki tartósan nem abban az országban (kultúrában) él, amelynek az állampolgára.

Korábban az expat azokat a nyugatiakat jelentette akik keleti országokban éltek, de ma már sokkal tágabban lehet értelmezni. A hangsúly szerintem a tartósságon és a viszonylagos önkéntességen van. A menekültek nem expat-ok.

Két hónapja olvastam a Kispadon NagyGa1 cikkét, amelyben az expat létet próbálta körülírni.

Nincs máshol sem kolbászból a kerítés. Külföldön dolgozni sok szempontból jó dolog, de mindennek megvan az ára, valamit valamiért:

- otthon hagysz majdnem mindenkit aki fontos. Családot (szülők), barátokat. Őket csak időnként fogod majd látni, minél messzebb mész, annál ritkábban. Szüleid, nagyszüleid, testvére(i)d életében nem nagyon veszel majd részt, csak ha éppen szabadságon otthon vagy.

- innentől kezdve két életed van. Az előző otthoni, és az új, amit most kezdtél meg. Mostantól két helyre is tartozol, ide is, oda is. Ha pár év után továbbköltözöl máshova, akkor már három helyre is.

- ha külföldit választasz társadnak (vagy az otthonit arra cseréled - hja, huszonévesen kérem könnyen megy az!), az egy érdekes, de rázós ügy. Sok szempontból....

- ha gondolod élheted az agglegények változatos életét, kihasználva az expatlét evonatkozású előnyeit.

- világot látsz. Olyanok történnek veled, ami otthon nem, olyanokat látsz amit el sem tudsz mesélni az otthoniaknak, mert nem tudják hova tenni.

A sok érdekes hozzászólás közül Guczó válaszából idézek.

A családdal valóban kicsit szánalmas Skype-on tartani a kapcsolatot ..., de mostanában amikor hazamegyek és összeröffentem az ilyen-olyan régi társaságaimat, kezdik megköszönni, merthogy ha nem lenne ez az apropó, évekig nem is látnák egymást. Semmiből nem marad ki az ember igazán, sőt, így talán még intenzívebb is tud lenni néhány kapcsolat.

Miért is írom mindezt? Amikor legutoljára visszajöttem Tajvanra, akkor nyilalt először belém, hogy otthonról hazajöttem. Közel két év után már van egy olyan életem, életritmusom, amely nagyon eltér a magyarországitól. Önállóság, viszonylagos anyagi biztonság, élmények.

Eddig többnyire a pozitív oldal jött elő. Élveztem a kintlétet. NagyGa1 fenti sorai után kicsit elgondolkoztam, hogy mi is a kifutása a külföldön létnek. Párhuzamot a kettőnk helyzete között nem lehet vonni, mert más egy multi alkalmazásában kikerülni és más ösztöndíjasnak lenni. De a családdal és barátokkal való kapcsolattartáson érdemes elgondolkodni.

Guczót is ezért idéztem. A különböző körbe tartozó barátaim sem találkoznak feltétlenül többször csak azért, mert Magyarországon vannak. Ez többnyire akkor következik be, ha egyikünk-másikunk külföldről hazalátogat, és akkor összerántja a társaságo(ka)t egy-egy sörözésre.

Azonban az otthoniakkal való kapcsolattartás csak az egyik része az expat-ságnak. A másik, a kinti élet.

A külföldön tartózkodás alatt új barátokra, ismerősökre teszünk szert. Az otthoni szálak gyengülésével az újak erősödhetnek. De sosem szabad elfelejteni, hogy ez csak ideiglenes állapot. A külföldön, harmadik országokból származókkal kialakított kapcsolat legtöbbször nem tartós.

Erről talán Vera és Karesz bővebben tudna mesélni, vagy még páran az Ázsiában élő magyarok közül, és mások is persze.

A bejegyzésem apropója, hogy Arnaud, a belga ismerősöm két hete elutazott Tajvanról. A nyarat Thaiföldön tölti, majd ősztől Pekingben fog élni. Épp ma írt, hogy mivel már sokadjára jár Bangkokban, ezért hamarosan elköltözik valamilyen szigetre, hogy kedvére búvárkodhasson.

Mivel tavaly szeptembertől Tajnanban tanulok, ezért Arnaud-val csak ritkán találkoztam, hasonlóan Ronny-hoz, aki szintén Kaohsiungban maradt és aki szintén Pekingbe tart majd. Azonban ha Kaohsiungban jártam, akkor igyekeztem felkeresni őket, és úgy érzem, többek, mint egyszerű ismerősök.


Mi lesz ezekből a barátságokból? Az alapok kevésbé szilárdak, mint a magyar barátaimmal, akikkel sokkal több elemi élmény köt össze. Most még meg vagyok győződve, hogy az elköszönéskor mondott "Viszlát! Találkozunk Pekingben!", nem csak felesleges szócséplés volt. De ki tudja, mit hoz a jövő? Tavaly egy évig laktam Amadoval (Panama), Jose-val és Dante-val (Paraguay) közel tíz hónapja, mondhatom, hogy mindhárman jóbarátaim. Azonban az ösztöndíj lejárta után ők is hazamennek, vagy ki tudja, merre...

Jelenleg úgy érzem, szeretek külföldön élni. Nem kívánkozok Magyarországra. De ehhez el kell fogadnom, hogy a "szabadságnak" ára van...