Apának március 19-én lett volna a névnapja...
Három nappal később pedig két hónapja, hogy elhunyt.
Egy különös módja hárult rám az emlékezésnek.
Egy korábbi bejegyzésemben már említettem, hogy sok-sok évvel ezelőtt a családban végigbeszéltük a halál és a temetés témakörét. Apának visszatérő fordulata volt, hogy az ő hamvait a Csendes-óceánba kell szórni egy repülőről...
Most pedig mitől lakom karnyújtásnyira? Igen! A Csendes-óceántól.
Miután apát elhamvasztották, azt kértük, hogy a hamvakból egy keveset tegyenek egy kisebb dobozba. így is tettek. Nem kell nagy mennyiségre gondolni. Egy kis, kétgyufásdoboznyi aranyszínű dobozt- melynek az oldalán egy kereszt volt - hoztam magammal.
Eddig velem volt a doboz. Lehet, hogy sokaknak morbidan hangzik ez a történet. De higgyétek el, nem az! Furcsa, jóleső érzés fogott el, ha csak a ládikóra pillantottam.
Március 19-én, József-napkor kimentem a tengerpartra, és beleszórtam a hamvakat a vízbe.
Az alábbi képek, a helyszínt ábrázolják. Apa előtt a végtelen tenger.
Azért választottam ezt a helyet, mert szép, békés. Akárhová megyek, mindig le kell mennem azokon a lépcsőkön amelyekről látom a helyet, ahová a hamvakat szórtam. Meg-megállok egy pillanatra.
