Egy vándor, aki hírűl viszi

Taiwan 2005-2008, 2013.

Elsősorban személyes dolgokról olvashatsz nálam, de a (kül)politikától kezdve internettel kapcsolatos hírekig minden előfordul.

helyi idő:

Október utolsó hétvégéje

2005.10.31. 12:27 :: zhaoman

Mint legutóbbi bejegyzésemben írtam, ezen a hétvégén ellátogattam az Aqua-parkba.
Ezúttal Péter (Magyar Srác) is velünk tartott. Bár így kicsit szűkösebben voltunk a kocsiban, de sok jó ember kis helyen is elfér.

Otthon a hajdúszoboszlói parkban voltam néhány évvel ezelőtt. Elég haloványak az emlékeim, de mintha az nagyobb lenne, mint az itteni park. A leglényegesebb különbség, hogy itt mindenkinek úszósapkát kell viselnie! Ez ellen mi, európaiak nagyon tiltakoztunk, de hát muszáj volt.

Lássuk a csapatot!


Csak a rend kedvéért: Ewa, Peggy, Julia, jómagam és Péter. Ewa-n a klasszikus, európai bikini figyelhető meg. Peggy az itt nagyon elterjedt egyrészesben van, a szintén gyakori "strand-szoknyával" .
[kérem, a nálam tájékozottabakat, osszák meg velem eme strand cuccoknak a szakkifejezéseit. Az elmúlt 10 évben nem sokat voltam strandon, ráadásul akkor sem az újabbnál újabb kifejezések megtanulásával voltam elfoglalva]

Julia egy viszonylag "merész" ruhában van, ugyanis kilátszik a köldöke...
Péter hagyományos öltözékére nem térek ki. Én a lányok jótékony takarásában vagyok látható. A lányokat kérem, ne árasszanak el e-mailek tömegével, hogy mennyire jól nézek ki, és hogy milyen szexi vagyok ebben a csini kis úszósapiban. A fiúkat szintén kérem, ne írjanak, hogy mennyire ... khhmm ... furán nézek ki!

Sajnos a napközben nem fényképeztünk, mert a csúszdázással voltunk elfoglalva. Kárpótlásként mutatok néhány propaganda fotót.

#1


Ez a hagyományos csúszda. A kék egy kicsit izgalmas volt, de igazából nem hatotta meg a kalandra-szomjazó lelkemet. Egynél többször sem a kéket sem a fehéret nem próbáltam ki.

#2
Ez a tandem csúszda. Csak kettesével lehetett csúszni. A nehezebbnek kellett hátul ülnie. Bár könnyű kitalálni, de azért leírom, hogy mindig hátul csúsztam...
A kép a fehér (lassú) változatot alját ábrázolja. Igazából ez sem izgalmas. Akkor igen, ha a kanyarban kicsit "testtel bedőlsz", mert akkor borulás közeli helyzetbe lehet hozni a csónakot, és lehet izgulni, hogy borulsz-e vagy sem. De én inkább ennek a csúszdának a fekete változatát preferáltam, ami teljesen fedett volt. Semmit nem lehetett látni. Csak azt vetted észre, hogy egyszer balra dőlsz, egyszer meg jobbra. Itt azzal szórakoztattam a többieket, hogy hangosan ... hmmm.... nincs jobb szó... üvöltöttem. A zárt cső miatt elég félelmetes hangom volt. Utólag a lányok azt mondták, hogy talán az "ördögi hangom a sötétben" a nap legemlékezetesebb eseménye. Ügyes voltam! Nyomott hagytam az életükben! :)

#3
1. A képen a csúszdát kell nézni, nem a csajt!
2. Élő példa, hogy vannak kínai bikinis lányok.
3. A csúszda neve: Terror-torony. Rászolgál a nevére. A lány lábánál van egy nagyon(!) meredek lejtő. Igaz, vagy sem, de egy rövid pillanatig mintha a szabadesés állapotába kerülne az ember... sokkoló. De sokszor kipróbáltam. Ez volt a kedvencem. Az alján nem medence van. Hanem a csúszda fojtatódik elnyújtva. Aminek a végén elmélyül a víz. Nagyon jól lefékezi az embert. A többiek is ezt a csúszdát élvezték a legjobban. Különösen azért, mert amikor én csúsztam, akkor a leérkezéskor hatalmas(!) vízsugarat spricceltem kétoldalra. Méterekre kiment a víz. Ilyet senki más nem tudott produkálni. Még a sokat látott park-dolgozók is elimerően mosolyogtak!

Vacsora

A park után elmentünk vacsizni, egy egyetem közeli étterembe.
Megdöbbentő volt, amikor felfedeztem a menün egy ételt, aminek az volt a neve, hogy "Magyar-szósz rizzsel". Nosza, rendeltem is belőle.

Az eredmény:


Egyáltalán nem volt magyaros az íze. A nagyobb darabok krumpli csíkok (édes krumpli, nem olyan, mint az otthoni). A borsó és a répa egyértelmű. Az apró, sötét dolgok mazsolák(!!!). Hát ez nem magyar!

Ugyanennek a kínai változata:

A színe a curry miatt ilyen. Mivel curry van benne, már nem is kínai. Nem nagyon haszálnak curryt (legalábbis errefelé).


Az alábbi képen csak néhány jellegzetesség figyelhető meg, de azért ezeket elmondom. Az utca mellett levő kis asztalokhoz lehet leülni. Ezek eléggé instabilak. Általában pici poharakban lehet teát inni. Ez ingyen van. (Az otthoni éttermekben nagyon utálom, amikor elönti a méreg a pincéreket, ha csapvizet kér az ember.) Általában zöld teát lehet inni, de előfordul fekete tea is. Van amikor édesítik őket, van amikor nem. Van amikor meleg, van amikor hideg. Szerencse kérdése. Az ételek nem nagyon fűszeresek Kaohsiungban. (A szomszédos "nagyvárosban" Tainanban sokkal finomabban főznek.) A legfőbb fűszer a bors... no comment! De aki, akar az tehet az ételébe kevésbé csípős és nagyon csípós paprikát, ecetet valamint szójaszószt minden mennyiségben.



Egy kis érdekesség

A múltkorában ebéd utáni találkozónkat tartottuk az adminisztrációs épület melletti kávézóban néhány külföldivel. Péter nem volt ott, magyarul nem szólaltam meg. Ez azért érdekes, mert amikor távozni kézültünk, akkor egy idősebb férfi megkérdezte, hogy ki a Gábor a társaságban. Mondtam, hogy én vagyok. Magyar vagy? - kérdezte. Igen - feleltem. Mire ő: Szervusz, én is magyar vagyok! .... majd leesett az állam. Egy távoli ország, távoli egyetemén, a kávézó teraszán találkozok egy magyar professzorral. [Mint kiderült Katona Gyula, az MTA Rényi Alfréd Matematikai Kutatóintézetének munkatársa botlott belém] Sajnos csak átmenetileg tartózkodott Tajvanon, Kaohsiungban pedig csak egy-két napot töltött. De ez ismét egy kitűnő példa, hogy kicsi a világ, és magyarokkal mindenhol lehet találkozni.




2 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://zhaoman.blog.hu/api/trackback/id/tr26318061

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Zhao Man 2005.10.31. 12:27:00

Kedves ehunvagyoke!

Merhetetlen szomorusaggal tolt el, hogy kirugtak a munkahelyedrol. (Bar lehet azt munkanak nevezni, amit egy rendszergizda muvel... ???)

Ha kijossz, akkor ne a kaja-business-be fektessel, mert itt
1. mindenhol van etterem
2. nem szeretik a fuszeres es zsiros kajakat

Talan, ha ellenallhatatlan humoroddal probalkoznal bevagodni az itteni hogyeknel, akkor lehet, hogy az egyik (idosebb) vallalkozo kedvu ellatna mindenfele foldi joval...

Ehunvagyoke 2005.10.31. 12:27:00

Kedves Gabor!

Mondtam mar hogy utallak teged? :)
Ilyen kepeket nezegetve az embernek a nyala csorog. Foleg ha olyan utazo manias mint en. Mint ltom sokan kommentelnek neked, ezert gondoltam a 0-rol 1re novelem olvasando dolgaidat. Hacsak nem szamitjuk a kedves spam barataidat akik rolex orat vagy viagrat arulnanak neked..:) Engem kirugtak a melohelyrol, munkat keresek, de ha befogadsz kiszokok hozzad :P Mondd meg a kintieknek hogy megmutatom a magyar ajakat mer' jol fozok csak vegyenek hozza sok sört :) Asszem egyenlore ennyit irok mer' minnya kelek, d ne hagy abba a bloggolast mer' az jo.

Ehunvoltame
süti beállítások módosítása