Egy vándor, aki hírűl viszi

Taiwan 2005-2008, 2013.

Elsősorban személyes dolgokról olvashatsz nálam, de a (kül)politikától kezdve internettel kapcsolatos hírekig minden előfordul.

helyi idő:

Anyám Tajvanon #12 motorozás

2008.03.02. 13:47 :: zhaoman

Mielőtt anya kijött, úgy képzeltem, hogy vasárnap jön, hétfőn pedig egy kölcsönmotorra ültetem, és az első héten felfedezzük a környéket két motoron.

Rosszul gondoltam!

Anyát egy kicsit sokkolta a Tainan-i és Kaohsiung-i közlekedés. Kaotikusnak tartotta, nem értette. Nem is akart motorra ülni. Néhány nap múlva tudtam rávenni, hogy felüljön mögém. (Addig kölcsön kocsival utaztunk.) Én vittem. Ezzel sem sikerült hozzászoktatnom a gondolathoz, hogy motorozni fog.

Az tény, hogy néha direkt vezettem "tajvaniasan": forgalommal szemben, piroson át, kereszteződésekben rövidítés... ez nála kiverte a bizosítékot.

Erről beszélgetve itteni ismerősökkel, emondták, hogy én gondolom rosszul. Szerintük is borzalmas az itteni közlekedés. Van benne valami, de nem teljesen értek egyet.

Egy idő után anya megértette a dolgot. Látta, hogy keveset dudálnak, odafigyelnek egymásra. (Erről sokaknak más a véleménye!) Én úgy érzem, ha feleszem a forgalom ritmusát, és odafigyelek a kettővel, hármmal előttem motorozóra, és a mellékutcákat is figyelem, akkor nem lehet baj.

Eljött a nagy nap, motorra kellett ülni. Amado adott kölcsön egyet (persze nem a sajátját, hanem egy olyan ismerőséét, aki hazautazott a szünetre Panamába). Amado is lakóparkban lakik, 8-10, egyenként 10 emeletes épület tartozik egybe, alattuk hatalmas mélygarázs van.

Levittem anyát a mélygarázsba. Olyan a lejáró, hogy a kocsik és motorok közösen használják. Elég meredek, ráadásul az alján van egy kilencven fokos kanyar.

Anyának odaadtam az én motoromat, én használtam a kölcsönmotort. Két okból döntöttem így. Az enyémnek nincs baja, könnyen vezethető, míg a másikat nem ismertem. A másik ok, hogy ha anya véletlenül elesne, stb. akkor azt az én motorommal tegye.

A garázsban anya körözgetett vagy 10-15 percet. Elég lassan ment, bátortalan volt. Nem vettem elég komolyan az aggodalmait. 10 perc után már mosolygott is. Ez elaltatta a gyanakvásom.

Hát akkor gyerünk! Én mentem elől, anya utánam. A feljárónál épp jött egy kocsi. Én még elmentem előtte, elfordultam a feljárón és felmentem. Közben anyát sasoltam a visszapillantó tükörben. Egyszercsak el tűnt!! Mi lett vele!?!?! Hátrafordultam az emelkedő tetején és csak a motor alját láttam az emelkedő alján...

Meghűlt bennem a vér! Anya felborult, ráadásul ráesett a motor! Rohanok lefelé, közben a kapus is elkezdett szaladni. Anya nem a motor alatt, hanem mögött volt, már elkezdett felállni, mire odaértem. De közben meg benzinszagot éreztem... tiszta horror!

Szerencsére "csak" a tanksapknál folyt a benzin. A nagyobb szerencse, hony anyának semmi (!) baja nem lett! Nagy kő esett le a szívünkről! (A motornak sem lett emmi baja. Strapabíró ez az Attila!)
 
Anya elmondása szerint a kocsi elengedte őt. Elkezdett jönni, de az emelkedő miatt nagyobb gázt kellett adni. A motor meglódult és jött a fal! Ettől megijedt. Utólag is így magyarázta: "Jött a fal!". Sikerült elfordulni egy kicsit és az első kerékkel ment neki a falnak, és közben próbált leugrani is, így nem került a motor alá.

Ezután mondtam, hogy rendben, vége a motorozásnak majd én viszem. Erre ő: ha most nem ül vissza, akkor soha az életben nem fog motorozni. Kicsit vitatkoztunk ezen, végül ráhagytam. Elindultunk. Én elől, ő utánam. ELég lassan vezetett, de ezért  nem tudom hibáztatni. Végül is hazaértünk.

Még aznap elmentünk Gangshan-ba (Kaohsiung elővárosa), kb 35 km. Tisztességgel levezette jóanyám! Másnap irány Kaohsiung, majd vissza Tainan (kb 50 km). Később is ráült a motorra! Büszke vagyok rá! (Magamat még ma is hibáztatom a baleset miatt. Jobban oda kellett volna figyelnem! Ráadásul nekem kellett volna felhozni a robogót a mélygarázsból, és csak vízszintesben ráültetni anyát.)

Néhány videó



Utolsó nap már arra is vállakozott, hogy utast ültessen maga mögé!



7 komment

Címkék: anyam tajvanon

A bejegyzés trackback címe:

https://zhaoman.blog.hu/api/trackback/id/tr44361908

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Eeyore 2008.03.02. 14:36:14

vagány anyukád van, gratulálok neki :-)
mélygarázsból felmenve én is estem már, elég durva tud lenni a meredek.
az én anyukám nem tud biciklizni sem, úgyhogy nem meri bevállalni az egyedül motorozást, de mögöttem sokat fejlődött. amikor először ült fel, olyan hisztis rohamot kapott félelmében, hogy az öcsém egyszerűen felpofozta, hogy hagyja abba :-) mostmár ő követeli mindig a motorozást, mikor meglátogat, és nagyon élvezzük mindketten. - nagyon hasonlít a thaiföldi meg a tajvani motorozási helyzet, én is úgy érzem, ránézésre szörnyű, de vigyáznak egymásra, és a legbiztonságosabb felvenni a többiek ritmusát, akkor is, ha ötvennel nyomják a sűrű belvárosi forgalomban.

Eeyore 2008.03.02. 14:36:59

hoppá, Füles vagyok, csak most éppen angolul :-)

zhaoman 2008.03.02. 14:42:24

@Eeyore épp elkezdtem filózni, hogy ki lehet az a titokzatos "Eeyore", de most már nincs titok :)

Kíváncsi vagyok milyen lehet Thaiföldön motorozni. Ha eljutok, mindenképpen ki fogom próbálni.

Ibigoo · http://indafoto.hu/ibigoo 2008.03.03. 08:47:36

Kalandos beszámoló :)
Az első videón, az út szélén látható két fehér vonallal határolt terület a (motor)kerékpársáv?

zhaoman 2008.03.03. 08:51:12

@Ibigoo: jól gondolod! Az motorkerékpár-sáv!

füles 2008.03.03. 17:10:58

motorsáv, na az ahol én nem megyek, mert ott jönnek SZEMBEN azok, akik lusták átmenni a megfelelő oldalra, ott parkolnak, vagy kivágnak a mellékutcából, ott alszanak békésen a kóbor kutyák, és álldogálnak az útszéli árusok. neeeem. :-)

BélaMester 2008.03.08. 13:09:50

Hu, gratulálok Anyudnak a bátorságáért.
Ami a közlekedést illeti, nekem is volt nem kevés halálfélelmem, pedig én nem vezettem, csak vittek. Nagyon nehéz megszokni a magyar közlekedés után a szembe forgalommal menést, piros lámpa (ugyan minek az?), trükközés, cikázás stb.
Tainanból Kaohsiungba tartó úton, számoltam, 11 piroson mentünk át....10-nél már nyertem egy sört..:P Ott ez természetes, hozzátartozik a mindennapi 'dinamikus' közlekedéshez!!!!
Állótólag a rendőrök sem olyan szigorúak, kb egy ezer dolcsis csekk a büntetés. Ezt jól tudom Gábor?
süti beállítások módosítása