zhaoman

Van valami jó abban, hogy nincs a koliban internet: ki kell mozdulni! Ez igazán erős késztetés.
Jelen sorokat az egyetem egyik parkjában írom. (Éljen a vezeték nélküli internet!)

Egy apró tó fölött van egy híd, melynek közepén van egy kőasztal, fölötte tető.
A híd mellett vízi liliomok, és egyéb növények. A tóban van néhány szökőkút is.

Alapjában véve csend van, csak néhány középiskolás csoport csivitelése töri meg a csendet.
Az első csoport tagjai integetnek, és kiabálnak, hogy helló. Integetek, mosolygok én is.

A következő csoportból kivált egy srác, és odajött hozzám. (Gondolom ő a legtökösebb az osztályban. Ezután még tovább nőhet a reputációja. Meg mert szólítani egy külföldit.)

Invitál, hogy szerepljek a csoportképükön. Na jó, legyen.

Persze, hogy középre állítanak. Felveszem a vigyori ábrázatomat, és - csak a kedvükért V-t formálva ujjaimból - mosolygok. (Itt Tajvanon ez a fajta vigyorgás népbetegségnek számít. Én nem szeretem, de a kedvükért megtettem.)
Ketten fényképeztek, de így is sokáig tartott, mert legalább 15 kamerával csináltak fényképet. A legutolsó kompozícióban elől, középen guggoltam, és mindenki felém mutogatott: fehér ember...

Vicces volt. (Néha megdöbbentő)

Most már újra a tó közepén ülök. Élvezem a jóidőt.