zhaoman

Az itteni egyetemeken is szokás a tanszékeknek, évfolyamoknak egyenpólót készíteni.

Az előző hetekben több változat vázlata is körbejárt az órákon, többször is szavazott az osztály, mely mintát és színt szeretnénk. Nekem egyik sem tetszett igazán.

Nem értettem, hogy miért ragaszkodtak a többiek ahhoz, hogy a póló elején legyen egy justice (igazság) felirat? Politológiát tanulunk, eddig rendben. De hogy jöb ehhez az igazság? Lehet, hogy elsőévesként még hisznek a világmegváltásban...

A héten megkaptuk a pólót. A legrosszabb kombináció kerekedett ki. A minta, ami nem tetszett, és a szín, amely...

Elöl stilizált jin-jang (阴阳）szimbólum, justice-felirat, és az egyetem nevének rövidítése (NCKU)




A hátulján a nagy írásjegy a politikára utal. A ps a political science (politikatudomány). A ps-től jobbra lévő két karakter a kilences szám kínai írásjegyei. A 99 az évfolyamunk sorszáma.


Nem hiszem, hogy gyakran fogom hordani a pólót... szerintetek jól döntök?

Mi mással is telhetne egy ideális vasárnap, mintsem az előző vasárnapi események leírásával... hiába, így jár az, akinek hét közben nem jut ideje blogolni.

A történetet ott hagytam abba, hogy vasárnap hajnali öt körül sikerült elaludnom.

Hajnali fél tizenegykor csengőhangra ébredtem. Halványan derengett, hogy Agustin lehet az, aki Joséval és Dantéval akar nálunk tanulni. Gondoltam ezen okból kifolylag nem is nekem kell ajtót nyitni...Rosszul gondoltam. Mivel én lakom a földszinten, a felettem alvó lakótársaim még megfordulni sem voltak hajlandóak az ágyukban. így tehát én nyitottam ajtót. Jól tippeltem, Agustin volt. Sokat nem beszélgettünk, én inkább mutogattam, hogy fennt vannak a srácok, ébressze fel őket.

Ezek után persze nem sikerült viszaaludnom. Egy óra után feladtam alvási próbálkozásaimat és gondoltam egy kicsit rendet rakok a szobában. Ennek apropója, hogy vendégeket vártam.

A korábban említett orosz lányt illetve a barátját vártam. A srácot kevésbé :)
Történt ugyanis, hogy karácsonykor ők is itt voltak, és készült egy videófelvétel, amit lementettünk a gépemre. Ezt olyan sikeresen tettem, hogy három hónapig nem találtam meg a fájlt... de végül is megtaláltam, Elena nagy-nagy örömére. A felvételen többnyire ő vegzálja a pasiját. Szeretik filmezni, fényképezni magukat...

Telt-múlt az idő. A gyomrom egy idő után jelezte, hogy a tegnap elfogyasztott marhahús mellett van még egy kis hely. Ebédre fel.

A menü maradékból állt: előző napi mustáros hús rizzsel, köretként barbeque marhahús. Ez aztán a lakoma.

Ebéd után Jose, Dante és Agustin visszavonultak a házifeladataikhoz. Dante elejetett egy megjegyzést, hogy szivesen enne palacsintát, csak nincs ideje sütni... na, ja!

Kérdeztem Elenát, hogy nincs-e kedve sütni? Igen válasza után én nekiálltam mosogatni, ő pedig palacsintát készíteni.

Kérdezte, hogy van-e szóda? Erre büszkén elővettem a hűtőből egy 0,33 literes dobozt, amiben szóda volt. (Tajvanon ezen kívűl én még nem találtam szénsevas vizet!) Erre kérdezi, hogy mi az? Szóda! - válaszoltam!

Kis kitérő: angolul a soda általában szénsavas üdítőitalt jelent, és semmiképpen sem a magyar szódát! Ráadásul Elena a soda alatt a sütőport értette. (Erre csak utólag jöttem rá.)

Végül is a palacsinta elkészült. Alfred, Elena és én jót ettünk. A többiek nem csatlakoztak, mert időközben elaudtak...



Ezután a vendégek hazaindultak. Én kis pihenőre készültem, mire megcsörrent a telefonom. Az egyik osztálytársam (Eric) keresett, hogy van-e kedvem moziba menni. Kicsit hezitáltam, mire közölte, hogy a két lánnyal mennénk. Ja! Úgy már más.

Egy óra múlva már az egyetem főbejárata előtt ácsorogtam, és vártam a többiekre. Kicsivel nem messze egy lány is várakozott, votl egy kósza sejtésem, hogy ő lehet az egyik moziba igyekvő hölgy. Mivel az egyetem főbejárata meglehetősen népszerű találkahely, ezért elhesegettem gondolataimat.

Miután Eric és a japán barátnője megérkezett, kiderült, hogy a fentebb említett lány a másik lány. Jó volt a megérzésem.

Gyorsan motorra pattantunk. Utazás közben diskurálni próbáltam. Kiderült, hogy a csajszi kínait tanul. Kérdeztem, hogy tanár? Mondta, hogy nem. Azért tanul kínait, mert nem beszél elég jól... ??? Értetlen ábrázatomat látva, felvilágosított, hogy ő koreai... szóval van még hová fejlődnie az ázsiaiakat megkülöböztetni képességemnek...

Egy vígjátékot néztünk meg (Code name: The cleaner).


Főhősünk (nagydarab fekete srác) egy rakat pénz és egy hulla mellett ébred. De semmi másra nem emlékszik... rövidtávú emlékezetkiesésben szenved.

Halványan dereng neki egy kommandós akció, ezért azt hiszi, hogy ő valamilyen szuperügynök.

Egy szőke és egy ázsiai szépség próbál neki segíteni emlékei felkutatásában, mindkettő más-más okból kifolyólag.

A film szerintem nem rossz. Közepesen vicces. Nem akar több lenni, mint ami. Tessék letölteni az internetről... azaz... tessék elmenni a moziba!

A film után haza kellett mennem tanulni. így is tettem. A politikai filozófia vizsgámra való készüléssel zárult a mozgalmas hétvégém. Szóval nem mindig igaz a mondás, hogy minden jó, ha a vége jó...

A napok menetéről nem azért nem számolok be, mert titkolózom, hanem, mert elég egysíkúak. Iskola-tanulás-internetezés-étkezés-alvás ciklusokban vegetálok.

Az elmúlt hétvége azonban máshogy alakult... kicsit mozgalmas volt az elmúlt két nap.

Péntek este még csak annyit tudtam, hogy szombaton jön két tajvani lány, akiknek José sokat mesélt a főzőtudományomról, és beígérte, hogy majd én fózök. Végül is nem probléma. Miért ne?
Péntek este ez a lurkó lelépett itthonról, Dante eléggé ki volt purcanva, ezért a takarítást másnapra halasztottam.

Szerencsére reggel 10-kor :) arra ébredtem, hogy valaki takarít... José is rájött arra, hogy jó lenne kitakarítani mielőtt jönnek a csajok. Én nekiestem a konyhának... nem nagy öröm csipás szemmel tűzhelyet súrolni... a konyha rendbetétele után közöltem José-val, hogy elmegyek bevásárolni, ezért a fürdőszoba is az ő feladata.... meglepetésemre egyetlen szó nélkül bólintott... hurrá!

A lányok az általam vélt délután egy óra helyett csak háromra jöttek, szóval volt időm bőven.
A menü meglehetősen egyszerű volt: mustáros csirkemell (bő szósszal, köretnek rizs), valamint desszertnek mákosguba.

Itt szeretnék kiemelni két tanulságot.

1. Ha idegen kultúrkörből (jelen esetben tajvaniaknak) főzünk, akkor vigyázzunk a számukra idegen fűszerek túlzott igénybevételétől. Konkrétan: kevesebb mustár!!!

2. Ha kínaiakat, tajvaniakat akarunk lenyűgozni, akkor lehetőleg ne tejes alapú ételt készítsünk! Bár egyre kisebb arányban, de még mindig sokan nem fogyasztanak tejet. (Nem bírja a szervezetük.)

Az egyik lány nem evett a mákosgubából. De, mint később kiderült nem a fentebb megfogalmazott emésztési problémák miatt. Az ok sokkal prózaibb. A fiatal hölgy még bakfisabb korában próbált kinyitni egy tejes dobozt, ami "felrobbant"... azóta fél a tejtől... erre nem tudtam mit reagálni... leblokkoltam. Tej-fóbia??? Mik vannak...

Az ebéd után videóztunk, ami nem volt a legjobb ötlet, mert mindenki álmos volt, majdnem el is aludtam.

Közben telefont kaptam, hogy este barbeque-party a panamaiaknál, 2000 Ft a beugró, ami jelentős mennyiségű hús és sör fogyasztására jogosít fel. Persze, hogy igent mondtam. Felajánlottuk az aktuális vendégeinknek, hogy jöjjenek el, kicsit hezitáltak, mert 7 órára balett-előadásra voltak hivatalosak.

Elvittük őket az előadás színhelyére, ahol azt ígérték, hogy ha vége, akkor majd felhívnak. Én másfél órára saccoltam a programjukat, addig még hazaugrottunk Joséval és Dantéval, rendrakás, fürdés, ruhacsere céljából. 7.30-kor csörgött a telefonom. Az egyik ifjú hölgy hívott. Az előadás unalmas volt, és túl sok (??) volt néző, ezért úgy döntöttek, hogy velünk tartanak.

Ennek örültem is, de mondtam, hogy 40 perc, mire vissza tudunk menni. Joséval ketten indultunk csak vissza, mert Dante még paraguayi barátaival telefonált. Én mentem elől, kicsit gyorsan is, José lemaradt. Sebaj! - gondoltam magamban, majd a színháznál taálkozunk. A probléma akkor kezdődött, amikor kitaláltam, hogy tudok egy gyorsabb utat, mint amin korábban mentünk... a gyorsabb útból negyed órás késés lett. Iszonyatosan elkavarodtam... nem is volt ciki... (Mentségemül talán az szolgálhat, hogy Tainan úthálózata meglehetősen kaotikus, Kaohsiung mérnöki útálózatához mérten mindenképpen!)

Végül is elvittük a lányokat Kathiáékhoz. Amado korábban azt mondta, hogy 8-ra menjünk. 8.40-re értünk oda, és ők még csak akkor mentek el húst venni... tipikus latin tempó.

A lányok éhesek voltak, ezért ettek valamit az egyik boltban, majd közölték, hogy a 10.10-es vonattal menniük kell, mert az az utolsó, amivel haza tudnak menni.

Mire visszaértünk a party színhelyére, már javult a helyzet. A húst befűszerezték. Be kell vallanom, hogy amikor először megpillantottam a husikat, majdnem eleredtek a könnyeim. Sok-sok finom husi, amely nem édes!!! Micsoda ritkaság Tajvanon!




Az összejövetelen körülbelül harmincan vettünk részt. 27 latin-amerikai (Panama, Paraguay, Costa Rica, Dominika, Bolívia, Argentína), egy-egy tajvani és orosz lány, illetve én. A két lány beszél spanyolul, tehát csak számomra volt követhetelen a csacsogás nagy része. Azért mindig találtam valakit, akit sikerült az angol nyelv használatára kényszerítenem :)



Az orosz lányt sikerült megmosolygtatnom, mert hangos "zdrasztvujtye gyévocska!" felkiáltással köszöntöttem :) Ez körülbelül egyötöde az orosz szókincsemnek, szóval később kevésbé voltam virgonc...

A falatozás különösebb izgalmak nélkül telt. A biztonsági őr csak háromszor jött szólni, és ezúttal a szomszédok nem hívták ki a rendőröket... bár másnap ezt biztos megbánták látva a letaposott virágágyásokat, illetve az egyik szobor mögött "kialakított" ideiglenes pisilőhely maradványit...

Hajnali három után, eltelve a marhahússal, illetve a jó pár doboz sörrel, nem éreztem különösebb késztetést egyik helyi szórakoztatóipari egység meglátogatására sem, különösen annak fényében, hogy ezúttal félő volt, hogy én járultam volna izgalmasabb bukéval a hely szag-orgiájához, mintsem azt általában fordított viszonylatban történni szokott.

Hazamotorztam - egy nagy tányér sült hús kiséretében, amit a főszakács Agustin csoamgolt, holnap nálatok ebédelünk-felkiáltással.

Hajnali ötkor már békésen szunyókáltam.

Ezzel vége is az első résznek!

Sokszor nem tudok válaszolni azokra a kérdésekre, amelyekben azt tudakoljátok, hogy milyen az időjárás errefelé.

Szoktam panaszkodni, hogy egy kicsit hűvös van. Igen, mégis hány fok? - hangzik a következő kérdés. 20-25 Celsius fok... áááá, elmész a ... egy jó messzi helyre... - hangzik az újabb válasz.

Tajvan klímája
A szigetet kettészeli a Ráktérítő, ezért északon a szubtrópusi monszun, míg délen a szubtrópusi monszun a jellemző.

Van valami hátborzongató abban, amikor arról olvasok, hogy azt a a helyet, ahol élek a szomszédos ország feltehetőleg meg fogja támadni . (Erről biztos tudnának mesélni a Dél-Koreában lévő bloggerek (1, 2, 3) is!)




Március elején Borsányi András egy cikket jelentetett meg az Index-en, Kína öt éven belül megtámadhatja Tajvant címmel.

A cikk alapvetése az, hogy a 90-es, és különösen az ezredforduló utáni években folyamatosan csökkent a kínai katonai képességek hátránya a tajvanival szemben, ez pedig gyökeresen új helyzetet eredményez. Borsányi szerint nagy valószínűséggel katonai erővel kerül pont Kína területi egységének helyreálításának végére. (1. lépés: Hong Kong (1997), 2. lépés: Makaó (1999)).

Borsányi 3+1 szkenáriót (írjuk ezt így magyarul?) vázol fel. Elég a negyediket idézni, ez egyfajta keveréke az első háromnak.

... Ez indulhat a sziget teljes tengeri blokádjával és a kínai rakéták korlátozott csapásával a stratégiai célpontok ellen. Folytatódhat a levegőbe emelkedett tajvani légierő módszeres pusztításával, modern orosz légvédelmi eszközökkel. Aztán következhet a kínai vadászgépek tömeges bevetése, amellyel Peking kivívja az ellenőrzést a tajvani légtér felett. Ezek után következik a tajvani hadsereg összes alapegységének, különösen a tajvani partvédelemnek a légi pusztítása. ...

Közben a kínai haditengerészet legyőzi a tajvani tengeri erőket. A háború utolsó szakaszában a szétbombázott, demoralizált tajvani hadsereg semmilyen ellenállást sem tudna kifejteni a nagy létszámú kínai inváziós csapatokkal szemben. Az egész háború nem tarthat tovább pár napnál, így a kínai néphadsereg még az amerikai beavatkozás, az amerikai repülőgép-anyahajóknak a Tajvani-szoroshoz érkezése előtt kényszerítené térdre Tajvant..

Mielőtt reagálnák Borsányi cikkére, ismertetnem kell Mátyus Sándor Kül-világ-ban megjelent tanulmányát (Ki áll nyerésre a Tajvani-szorosban? - Tajvan sorsdöntő választások előtt), mely Tajvan belpolitikai közeljövőjével foglalkozik. Alapos történelmi áttekintést olvashatunk Tajvan 1990 utáni politikatörténetéről, különös tekintettel Csen Suj-pien (Chen Shui-bian) 2000-es és 2004-es választási győzelméről.


Sándor az ezévi parlamenti (legislative yuan) és a jövő évi elnöki választások várható eredményeit és hatásait vizsgálja, igen alaposan. Dióhéjban a lényeg: a 2000 óta regnáló Csen egyre kisebb népszerűségnek örvend, míg az ellenzékben lévő Kuomintang vezetője, Ma Ying-jeou egyre népszerűbb. Bár az utóbbi időben az ő népszerűségét is megtépázta néhány fizetési botrány. (A tajvani politikában is fontos szerepet kap a korrupcióellenesség! Azonban a nagy korrupció-felszámolást ígérő egykori tajpeji főpolgármesterekről (Csen (1994-1998), Ma (1998-2006)) rendre kiderül, hogy hivatali idejük alatt voltak ... khmm, megkérdőjelezhető legalitású ügyeik...

Chen Shui-bian	Ma Ying-jeou

Vissza Sándor tanulmányához! Itt is olvashatjuk, hogy a tajvani azonosságtudat egyre fontosabb szerepet tölt be, sőt, politikai törésvonalat képez. A személyes tapasztalataim ezt nem teljesen támasztják alá, mert a kormánypárti DPP-vel, illetve az ellenzéki, Kuomintang-gal szimpatizáló ismerőeim körében egyaránt a tajvani identitástudat erősödése a jellemző. (Az egyetemi ismerőseim között nincs is olyan, aki kifejezetten kínaianak vallaná magát! Elenyésző részük mondja magát tajvani kínainak, de a legnagyobb részük tajvaninak vallja magát. Az eddigi felmérésekben az ő véleményük nem nagyon jelenhetett meg, mert idén, illetve jövőre fognak először szavazni.)

Más a helyzet a függetlenség-pártisággal. (Szerintem az identitástudat, illetve a függetlenség-pártiság nem köthető teljesen össze, bár kétségtelen, hogy jelentős a kapcsolat)

"A Kuomintangot a mai politikai közvélemény – így a KNK is – már a tajvan függetlenségi törekvések ellenpontozójának tekinti, hiszen a KMT mindvégig megmaradt az évtizedek óta vallott (egy nem kommunista vezetésű szárazfölddel való) egyesülés koncepciójánál, vagyis a Kínai Kommunista Pártot és a KMT-t az „egy Kína elv” állítja közös platformra. Mivel a tajvani függetlenedést a KMT nem tekinti politikai alternatívának, sokkal kompromisszumkészebbnek tűnik a szoros-közi viszonyok kezelésében is." - Mátyus

Tehát, ha az egyre népszerűbb kék-párti tábor (Pan-Blue Coalition = Kuomintang és szövetségesei) nyeri a következő választásokat, akkor új fejezet kezdődhet a Tajvan és Kína közötti párbeszédben. A verseny azonban még nem lefutott. Az előző, 2004-es elnökválasztáson alig egy százalékpont volt a különbség a két jelölt között (50,11% - 49,89%). Illetve az is a kiegyenlített helyzetre hívja fel a figyelmet, hogy az előző évi (2006 december) tajpeji és kaohsiungi polgármesterválasztáson csak a fővárosban nyert a Kuomintang jelölt, a DPP hátországának számító Dél-Tajvanon továbbra is a kormánypárt a népszerűbb.

Az Egyesült Államok szerepe

"Az USA politikáját a „Taiwan Relations Act” elfogadása óta (1979) a „stratégiai ambivalencia” jellemzi, ami egy politikai egyensúlyozást jelent a felemelkedő Kína és a politikai szövetséges Tajvan között."

A részletek mélyebb ismertetés nélkül elég megemlíteni az 1996-os eseményeket, amikor a tajvani választások során a kínaiak jelentős haderőt vontak össze a Tajvan-szoros nyugati partján, aminek ellensúlyozására Washington két repülőgéphordozót is a térségbe vezényelt, ezzel csillapítva a kedélyeket.

Tajvan védelmi kiadásainak csökkentéséről a Far Eastern Economic Review 2007. áprilisi számában Jonathan Adams Tajvan védelmi kiadásait elemzi (az online verzió csak előfizetés ellenében olvasható!). Kína a hadseregének modernizálása során kifejezetten azokon a területeken fejleszt, amelyekkel egy (Tajvan elleni)inváziót tud véghezvinni, illetve az ezt megakadályozni igyekvő (USA) lépéseit tudja gátolni. Ennek fényében érdemes vizsgálni a nemrégiben egy űrszonda ellen végrahajtott kínai kisérletet, amellyel Peking emonstrálta, hogy képes lehete (amerikai) kém- és kommunikációs műholdak semlegesítésére.

A cikk szerint a tajvani védelmi kiadások 2006-ban nominálisan 2,2 százalékponttal voltak alacsonyabbak a tíz évvel korábbinál. A tajpeji tervek 2008-ra tervezik, hogy a védelmi kiadások a GDP 2,85 százalékáról (2007) 3 százalékra emelkednek, és elérik a közel tíz milliárd (amerikai) dolláros nagyságot.

A tajvani beszerzendő eszközök listáján olyan tételek szerepelnek, mint F-16 repülőgépek (60 db), tengeralattjárók, légvédelmi/rakétaelhárító rendszerek. Ezek beszerzését a parlamenti többséggel rendelkező ellenzék folyamatosan hátráltatja. A fegyverbeszerzéseket a közvélemény sem támogatja egységesen, mert még élének él a 90-es évek elején beszerzett francia Mirage-gépek beszerzése körüli botrány emléke.

Zárszó

Összekapcsolva a három cikket, Borsányinak igaza lehet abban, hogy katonai értelemben a Kínai Népköztársaság képes lesz nemzetközi (amerikai) tiltakozás ellenére is fegyverrel elfoglalni Tajvant. Ezt alátámasztja a tajvani minőségbeli katonai-előny erodálódása.

Sándor így zárja a tanulmányát:

"A külföldi delegációk hazautazása után azonban a Kínai Népköztársaság politikai és katonai súlyához mérten a szoros-közi viszonyok újrarajzolására vállalkozhat."

Borsányi zárszava:

"... a körülmények Pekingnek kedveznek, és az sem kizárt, hogy Kína - Amerika akarata ellenére - katonai erőt nem is alkalmazva, politikai és gazdasági eszközökkel éri el a sziget visszacsatolását."

Borsányi érvelésének (is) fontos pontja a 2008-s olimpiai játékok. Ez előtt Peking semmiképpen nem támad. Ezután azonban szabad a pálya, nem kell tovább törődni a nemzetközi közvéleménnyel. Szerintem - ha már nemzetközi eseményekben gondolkozunk - ugyanilyen fontos a 2010-es sanghaji expó is, amelyre szintén készülnek a kínaiak.

Én nem vagyok teljesen borúlátó. Politikailag nem hiszem, hogy Peking "bevállalná" Tajvan megtámadását. Másrészt a kínai külpolitikát az óvatos lépések jellemzik. Az elmúlt harminc évvel szöges ellentétben állna egy katonai intervenció. Azzal egyetértek, hogy Pekingnek nem kellene számolni lényeges gazdasági szankciókkal, mert egy ilyen lépés a nyugati világ önmagába való harapása is lenne. Kína integrációja a világgazdaságba nem tesz lehetővé jelentős embargót. Továbbá Tajvan a legnagyobb külföldi tőkebefektető Kínában, egyes feltételezések szerint egy millió (!) tajvani él (=üzletel) Kínában! A gazdasági lobbi is a tárgyalás irányába szoríthatja a leendő tajvani kormányzatot, illetve a Kuomintang győzelme esetén erre olajozottabban is sor kerülhet.

Véleményem szerint is változni fog a két fél viszonya, valamilyen egyesülés felé, de ebben a katonai erő alkalmazását kevésbé tartom valószínűnek. Illetve nagyon remélem, hogy az itt töltött éveim alatt nem fognak rakéták potyogni a szomszédos katonai bázisra!