Egy vándor, aki hírűl viszi

Taiwan 2005-2008, 2013.

Elsősorban személyes dolgokról olvashatsz nálam, de a (kül)politikától kezdve internettel kapcsolatos hírekig minden előfordul.

helyi idő:

Shanghai, 2008, Olimpia, -1. nap

2008.08.08. 04:20 :: zhaoman

Kínai utazásunk rövid pekingi tartózkodás után Shanghaiban folytatódott Szerdán délután érkeztünk, szinte felüdülés érzés volt lélegezni a pekingi levegőhöz képest. A repülőről több kilométer távolságba el lehetett látni. Ez pozitívum!

Sajnáltuk, hogy nem lehettünk Pekingben a héten, jó lett volna ott lenni az olimpia első pár napján. Kissé csalódottan böngésztük a netet szerda este, amikor is rájöttünk, hogy olimpia nem csak Pekingben van! Hiszen más városokban is vannak olimpiai versenyek. Elsősorban foci (Qinhuangdao, Shanghai, Shenyang, Tianjin), de más sportágak is. A vitorlázós versenyeket Qingdao-ban, az equestriant pedig Hong Kongban tartják. Ez utóbbi talán a díjugratás, de ebben nem vagyok biztos.

A lényeg, hogy az olimpia hivatalos oldala szerint volt még jegy a shanghai focimeccsekre, ráadásul potom áron: 1-5 Euro. Ahhoz képest hogy a kajak-kenu 500-as döntőkre 100 Euróért vettü k jegyet, ez szinte nem pénz. A focimeccsek ráadásul a hivatalos megnyitő előtt (0. nap) egy nappal korábban, azaz a -1 napon kezdődnek.

Csütörtökön elmetróztunk a stadionhoz, gondolván, hogy itt majd veszünk jegyet. A statdion káprázatosan néz ki kívűlről. A teteje olyan, mintha egy hullámvasút menne rajta végig.

zhaoman: Shnanghai, stadion

A jegyirodák természetesen bezárva. Folymatosan kérdeztük a sorfalat állókat, hogy hol lehet jegyet venni, mindig csak mutogattak, hogy jobbra. Elértünk a vélt főpéztárhoz, ahol szembesülnünk kellett azzal, hogy elfogytak a jegyek. Találtunkkét jegyneppert, az egyiknek a legdrágább jegyei voltak, ő kétszeres áron adta. A másiknak a legolcsóbb jegyei voltak, ő háromszoros áron adta. Mivel még nem adtuk fel, hogy olcsó jegyet veszünk, ezért továbbsétáltunk a stadion mellett.

Ez részben rossz döntés  volt. Erre felé sokkal többet kellett menni, mert ezen az oldalt van a sport szálló, meg egyéb létesítmények. A napon való sétálást csak az dobta fel, amikor a melletünk lévő úton felbukkant egy katonai konvoj! zhaoman: P1100101

Egy teherautó platóján négy kiskatona ült egy sorban, és körülbelül 8-10 sort számoltunk meg egy teherautón. 22 teherautó volt, amelyek hamarosan megálltak, és felsorakoztak mellettük a katonák. Lőfegyver nem volt náluk, csak gumibot. Bemasíroztak a stadionba.

A stadion túloldalán megtaláltuk a Nagy Jegyirodát, de ott sem volt jegy, ezért visszamnetünk a jegynepperekhez, akik rendesek voltak, mert látva bénázásunkat, nem emeltek árat. A fickó azonban nem akarta odaadni a jegyet, Kérdezem, el akarja adni? Mondja, igen. Mondom, meg akarom venni. Erre mondja, hogy nem. Drágábban? Úgy sem. Nem értettem. Erre maga mellé  mutatott, és mondta, hogy túl sok a jǐngchá, azaz a rendőr. És valóban. Körülbelül 20 rendőr álldogáltt mellettünk. Javasoltam, hogy menjünk el egy helyre, ahol nincs rendőr. Ez már tetszett neki is. Ez nem  volt egyszerű, mert mindenhol közegek voltak. Végül bementünk egy hotel aulájába, és ott lebonyolítottuk az üzletet. Kicsit aggódtam, hogy hamis lesz a jegy, de ez végül nem lett tprobléma. A fickónak négy jegye volt, ebből ketőt akart eladni, mert a másik kettő neki és a haverjának kellett.

250 Jüanért vettük a jegyek darabját, ami 5600 Ft. Ráadásul két meccset lehetett megnézni. Szerbia-Ausztrália, illetve Elefántcsontpart-Argentína. Nem volt drága

Volt még négy óránk, ezért elindultunk felfedezni Shanghait. Erről egy későbbi bejegyzésben számolok be, kitérek majd arra is, hogy miért késtük le az első meccs első 15 percét.

A lényeg, hogy átjutottunk a biztonsági ellenőrzéseken. Háromszor nézték át a hátizsákot! Végül bennt voltunk!

zhaoman: Shanghai, stadion

A stadion eredetileg 80000 férőhelyes (a világ harmadik legnagyobb stadionja), de focimeccsek alkalmával "csak" 65000-en férnek be. Majdnem tele volt! Mi nagyon jó helyen ültünk. A középső karéj első sorában, a 16-os vonal magasságában. Pazar volt a kilátás!

 

zhaoman: Shanghai, stadion

Viszonylag sok ausztrál volt, szerbet, szerb zászlót nem láttunk. Amikor a kamera a szerb szurkolókat mutatta, akkor eléggé átverték a helyi nézőket, mert azok nem szerbek voltak. Legalábbis az előttük kifeszített észak-koreai zászlő nem ezt sejtette. Rájuk többször is visszatértek a meccsek alatt. Ilynekor csak legyintettünk, hogy "Na, már megint itt vannak az álszerbek!"

A meccs nagyon unalmas volt. Ezt azzal ütöttök el, hogy vitakoztunk, kinek is kellene szurkolni. Én a szerbekenek szurkoltam. Mégis a szomszédaink! Attila, inkább az ausztráloknak szurkolt, mondván, "A szerbek nem szeretik a magyarokat!". A végeredmény 1-1. De jó, hogy vége lett.

A következő meccs negyed óra múlva kezdődött. A stadion most már tényleg megtelet. Ráadásul a kínaiak nagy része Argentína-drukker volt. Sokan(!) voltak argentín mezben. A legnagyobb kedvenc Messi volt. Zengett a stadion a Messi! Messi! kiáltásoktól.

zhaoman: Shanghai, stadion, Elefántcsontpart-Argentína (olimpiai csoportm

 Mi Elefántcsontpartnak szurkoltunk Ezzel csak egy problémánk volt. Elefántcsontpart hivatalos (francia) neve Cote'd Ivory, próbálják erőltetni az angol Ivory Coast kifejezést, de az olimpián a francia nevükkel szerepelnek. Franciául nem tudunk, ezért a "Cote'd Ivory" skandálására nem vállakoztunk. Ugyanakkor az ország kínai neve - szégyen, nem szégyen - nincs benne a  kínai szókincs-készletemben! Megkérdeztem a szomszédomat (a jegynepper barátját), aki ugyan megmondta, de nem igazán értettem. Most már tudom: 象牙海岸 xiàng yá hǎi àn, de ezt sem lehetett skandálni. Az ütemes ar-gen-ti-na, ar-gen-ti-na-val szemben nem volt esélyünk.

A meccs kifejezetten jó volt. Futottak, cseleztek, keveset színészekdtek. Az első  elefántcsontparti gólnál felugrottunk, éljeneztünk, kiabáltunk. Sajnos lesgól volt. A partjelző beintette a lest, a bíró természetesen nem adta meg a gólt. A körülöttünk ülő Argentína-drukkerek jól megmosolygtak minket. Szerencsére a sors kegyes volt, mert a dél-amerikaiak is lőttek egy lesgólt, ezért mi is tudtunk mosolyogni a kb 60000 fős ugráló drukkerhadon!

Messi volt a sztár. Ha labdához ért, már tapsolt is a közönség. Volt a fejünk fölött egy szektor, ahol mintha csak Messi szurkolók lettek volna, még saját daluk is volt.

Jó lett volan meccs alatt szotyizni, de nem volt magunk. Ezért az előző nap vett szárított banánszeleteket majszoltuk.

 zhaoman: szárított banán

kameramanuszhaoman: akik a képet közvetítik

 

A meccs végére elfáradtak az elefántcsontpartiak, ezért 86. percben az argentinok megszerezték a győztes góljukat (1-2).

A meccs után lefényképezkedtem egy elefántcsontparti (tartalék) focistával.

zhaoman: sportolók, ha találkoznak...

A stadionból viszonylag gyorsan kijöttünk, és az első metróra is felfértünk. Az estét egy 40 perces "szerintem erre rövidebb" sétával zártuk, de találtunk egy helyet, ahol a pénteken ebédelni fogunk. Nem bántuk!

Shanghai, 2008, Olimpia, -1. nap. Ott voltunk!

zhaoman: Shanghai, stadion

2 komment

Címkék: kína olimpia shanghai

A bejegyzés trackback címe:

https://zhaoman.blog.hu/api/trackback/id/tr64606147

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Guczó · http://www.azsia.net 2008.08.13. 19:47:48

Szia!

Tök jó volt találkozni veled végre - ellenben elfelejtettem elkérni az email-címed, elküldenéd?

Üdv,
Guczó

myrtill 2009.02.18. 22:36:22

sose késő, h elmondjak vmit :)
az equestrian az minden lovas sportág együttesen (díjugratás, díjlovaglás, military). bár nem kínai, de legalább hasonló, osztrák ismerősöm hongkongi színekben indult. mégiscsak közel van hozzánk, ha már mi nem küldtünk senkit :) magához képest jól ment.
süti beállítások módosítása